A helyi média úgy értesült, hogy a halottak száma akár a negyvenet is elérheti, a mentőautók ugyanis a nehéz terepviszonyok miatt még nem tudták megközelíteni a Tabasco szövetségi államban történt baleset helyszínét. A mentőszolgálat munkatársai szerint a sebesültek közül 16-nak súlyos az állapota.
A szerencsétlenség helyi idő szerint vasárnap korán reggel következett be Huimanguillo városában – közölte Twitter-fiókján Luis Felipe Puente, a polgári védelem koordinátora. A vonat „elsősorban ócskavasat szállított, de bizonyosan sok migráns is tartózkodott rajta ( ). Lehetséges, hogy még többen meghaltak” – nyilatkozta a Formato 21 rádióadónak a koordinátor.
A La Bestia (Vadállat) néven is emlegetett – a guatemalai határt az amerikaival összekötő – teherszállító vonatra nap mint nap közép-amerikaiak százai kapaszkodnak fel, hogy eljussanak az Egyesült Államokba. A nevét a migránsok ragasztották rá, így utalva azokra a veszélyekre, amelyek felkapaszkodáskor és utazás közben leselkednek a potyautasokra.
A szerelvényen vasárnap mintegy 300 illegális bevándorló volt a helyi polgári védelem szóvivője szerint. A nemzeti emberi jogi bizottság (CNDH) adatai szerint déli irányból évente mintegy 140 ezren lépnek be illegálisan Mexikó területére, hogy az országon keresztül elérjék az Egyesült Államokat.