Kerry: Mahmúd Abbász elkötelezett a béketárgyalások mellett

Az amerikai külügyminiszter megítélése szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök elkötelezett az izraeli–palesztin béketárgyalások folytatása mellett, annak ellenére is, hogy a zsidó állam kedden újabb 942 lakás építését jelentette be.

2013. 08. 13. 21:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A latin-amerikai látogatáson tartózkodó John Kerry Brazíliavárosban tartott sajtótájékoztatóján is megismételte, hogy az Egyesült Államok nem tartja törvényesnek a palesztin területeken létrehozott izraeli telepeket. Leszögezte ugyanakkor, hogy meggyőződése szerint ez nem fogja megakadályozni a béketárgyalások szerdára tervezett folytatását. Kerry bejelentette, hogy még az újabb forduló előtt megbeszélést folytat a Palesztin Hatóság elnökével. Hozzátette, Abbász „eltökélt abban, hogy részt vesz a béketárgyaláson, mert úgy gondolja, hogy a tárgyalás teszi lehetővé a probléma megoldását”.

A miniszter elmondta azt is: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már korábban jelezte partnereinek, hogy olyan területeken, amelyeket a béketerv nem érint, a béketárgyalásoktól függetlenül új építkezéseket hagynak még jóvá. Izraelben kedden jelentették be, hogy a jeruzsálemi önkormányzat 942 új lakás felépítésére adott engedélyt a város keleti részén. A kormány az elmúlt napokban összesen már több mint 3000 lakás létesítését engedélyezte Kelet-Jeruzsálemben és a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin területen. A zsidó telepek bővítését a palesztin fél és a nemzetközi közösség is bírálta, egyes palesztin illetékesek a tárgyalások bojkottjára szólították fel Abbászt.

Kerry kedden kijelentette: ezek a fejlemények is azt mutatják, hogy a határokról és a biztonság témaköréről mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat a felek között. E két kérdés rendezése ugyanis elvezet a telepesítés problémájának megoldásához is, hiszen „akkor már tudni fogjuk, mi van Izraelen belül, és mi nincs” – érvelt az amerikai miniszter.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.