Meghosszabbították Murszi fogva tartását

Tizenöt nappal meghosszabbította hétfőn a hivatalából eltávolított Mohamed Murszi volt államfő fogva tartását az egyiptomi ügyészség az általa elkövetett állítólagos „erőszakos cselekményekkel” kapcsolatos nyomozás részeként.

WA
2013. 08. 19. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Murszit a hadsereg július 3-án fosztotta meg tisztségétől, azóta egy titkos helyen tartják fogva. Eddig gyilkossággal és kémkedéssel vádolták, továbbá azzal is, hogy kapcsolatban állt a Hamász palesztin radikális szervezettel, amely 2011-ben segített neki megszökni a börtönből.

A fenti vádpontokkal kapcsolatos nyomozás miatt csütörtökön a hatóságok már 30 nappal meghosszabbították Murszi fogva tartását. Az ügyészség hétfői bejelentése azonban egy másik ügyre vonatkozik, amelynek a kivizsgálására további tizenöt napos hosszabbítást rendeltek el. Ez utóbbi ügy az elnöki palota előtt tavaly decemberben történt tüntetésekkel kapcsolatos.

December elején Kairóban összecsapások alakultak ki a Murszi ellen tüntetők és az elnök hívei között. A Murszit támogató mozgalom, a Muzulmán Testvériség hívei állítólag rátámadtak az elnök ellen békésen demonstráló tömegre, és erőszakkal elkergették az ellenzékieket a palota elől. Az elnök és a Muzulmán Testvériség az ellenzéket vádolta az erőszakos cselekményekkel. A tüntetések azért kezdődtek, mert Murszi bírálói szerint magát gyakorlatilag teljhatalommal felruházó elnöki rendeletet adott ki november végén, amelyet később visszavont.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.