Kerry nyilatkozata után a Fehér Ház egy közleményben pontosította Kerry szavait, kifejtve, nem ultimátumról van szó, hanem „retorikai érvelésről”, amellyel a külügyminiszter azt kívánta érzékeltetni, hogy az Aszad-rezsim megbízhatatlan.
Néhány órával Kerry nyilatkozata után viszont Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felszólította a szíriai vezetést, hogy a nyugati katonai beavatkozás elkerülése céljából helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-arzenálját, és jelezte, Moszkva kész részt venni az ellenőrzésben.
Ez a fejlemény csökkentette az amerikai katonai csapás valószínűségét, holott korábban Barack Obama elnök a beavatkozást sürgette. Ugyanakkor valószínűleg nem neheztel külügyminiszterére az ügyetlennek minősített londoni megjegyzése miatt, hiszen eredetileg nem akarta belekeverni országát a szíriai polgárháborúba – véli a lap. Ismert, Szíria rábólintott a tervre.
Obama azt is ellenezte, hogy fegyverekkel támogassák Aszad ellenzékét, és ezzel konfliktusba is került a Pentagonnal és a külügyminisztériummal – írta a Die Welt, amely szerint Obama azért akarta távol tartani az Egyesült Államokat a szíriai polgárháborútól, mert attól tartott, hogy Afganisztán és Irak után egy újabb költséges és kiszámíthatatlan háborút kell kezdeni, az ellenzéknek szállítandó fegyverek pedig radikális iszlamistákhoz kerülhetnek.
A vegyifegyver-támadás megváltoztatta a helyzetet. Obama a beavatkozást kezdte sürgetni, mert attól tartott, hogy ha nem torolják meg a vegyi fegyverek bevetését, akkor az iráni vezetés úgy vélheti, szabad az út az atomprogramja további fejlesztéséhez. A vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzésére irányuló új kezdeményezés révén viszont elkerülhető lehet a háború – írta a Die Welt.




