Az ENSZ vegyifegyver-szakértői megállapították, hogy Damaszkusznál augusztus 21-én vegyi fegyvert, nevezetesen szarint vetettek be – közölte hétfőn több hírügynökség egy, a világszervezet által hétfőn kibocsátott fotóra hivatkozva.
A nagy felbontású felvételen Ake Sellström, a szakértőcsoportja vezetője átadja Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak a jelentést, amelynek első oldalát több médiaszerv kinagyította.
„A gútai incidens kivizsgálása során begyűjtött bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a Szíriai Arab Köztársaságban zajló konfliktusban a felek között vegyi fegyvereket alkalmaztak viszonylag nagy mennyiségben civilek, köztük gyerekek ellen” – hangzott a jelentés, amelyet hivatalosan a nap folyamán később fognak ismertetni.
A török légierő lelőtt egy szíriai katonai helikoptert, mert megsértette a török légteret – jelentette be hétfőn Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes Ankarában.
A helikopter lezuhanásáról más török források már korábban beszámoltak. Mint közölték, a gép a határtól mintegy 400 méterre csapódott földhöz, és a személyzet két tagját a lázadók megölték. Az Anadolu török hírügynökség úgy tudja, hogy a helikopter a levegőben kigyulladt, a pilóták ejtőernyővel kiugrottak, de a lázadók elfogták őket és végeztek velük.
Mély aggodalmának adott hangot a szír ortodox egyház szent szinódusa (legfelső egyházi vezetés) a Közel-Keleten élő keresztények üldözése miatt – jelentette hétfőn a Kathpress katolikus hírügynökség.
A szinódus Libanonban tartott éves közgyűlésének zárónyilatkozatában azokra a gyilkosságokra, pusztításokra és üldözésekre emlékeztetett, amelyeknek mindenekelőtt a keresztények esnek áldozatul. „A templomaikat és kolostoraikat felgyújtják, az intézményeiket tönkreteszik, családjaikat szétszakítják, és elűzik őket őseik földjéről” – olvasható a dokumentumban.
A püspökök a szíriai ortodox hívőket arra szólították fel, hogy minden nehézség ellenére ne hagyjanak fel az imádkozással és őrizzék meg hitüket, valamint a hagyományt és az arámi nyelvet is. A szinódus tagjai egyúttal azt kérték a nemzetközi közösségtől, kiváltképpen a nagyhatalmaktól, hogy óvják meg a Közel-Keletet a bajtól, amely a világ más részeire is átterjedhet.