Irán a legmagasabb szinten egyezkedne az USA-val

Teherán nyitott arra, hogy a legmagasabb szinten tartsanak amerikai-iráni találkozókat.

KG
2013. 09. 26. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egy találkozó nem önmagáért való cél, és nem is tilos” – jelentette ki. A kedden New Yorkban elmaradt amerikai-iráni államfői találkozóra utalva kiemelte, hogy „jó kezdet lehetett volna, és Róháni elnöknek nem volt elvi kifogása” egy találkozó ellen amerikai kollégájával, Barack Obamával, amely végül is nem jött létre. „Róháni elnök mindig azt mondta, hogy a nemzeti érdekek keretében kész megtenni azt, amit kell” – tette hozzá a teheráni diplomácia vezetője. Az Egyesült Államok és Irán között 1980 óta nincsenek diplomáciai kapcsolatok.

Az iráni külügyminiszter szólt arról is, hogy Obama elnök a korábbiakhoz képest visszafogottabb kijelentéseket tett. „Amennyiben ez egy új politika alapja a félreértések és az iráni félelmek eloszlatására, úgy sokkal fontosabb volt, mint egy találkozó.”

Zaríf szerint a 5+1-es csoport tagjainak – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint Németország – miniszteri szintű találkozóján majd kiderül, milyen lesz az amerikai diplomácia vezetőjének megközelítése és álláspontja. „Meglátjuk majd, hogy van-e akarat az iráni atomprogram kérdésében a megoldás keresésére, a világ, a béke és a nemzetközi biztonság, valamint az iráni nemzet jogainak tiszteletben tartása érdekében” – fogalmazott.

Az iráni külügyminiszter és az 5+1-es csoportbeli partnerei csütörtökön New Yorkban egyeztetnek a tárgyalások újrakezdéséről. Zaríf ezt a megbeszélést szerdán történelmi alkalomnak nevezte a nukleáris kérdés rendezése szempontjából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.