„Úgy gondolom, annak ellenére, hogy számos nézetkülönbség áll fenn köztünk, van arra mód, hogy fontos szerepet játsszon az ügyben – nyilatkozott Obama orosz kollégája szerepéről a szíriai vegyi fegyverek ügyének megoldásával kapcsolatban. – Ezért üdvözlöm a szerepvállalását. Üdvözlöm, hogy kijelentette: »magamra veszem majd annak felelősségét, hogy nyomást gyakorolok védencemre, az Aszad-rezsimre, hogy az megoldást keressen a vegyi fegyverek ügyére«.” Az amerikai elnök visszautasította azokat a vádakat, amelyek a szíriai válság kezelésével kapcsolatban érték.
A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet közös, a héten nyilvánosságra hozott felmérése szerint az amerikaiak mindössze 35 százaléka elégedett azzal, ahogy Obama a szíriai válságot kezeli. Az elnök ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, éppen az általa megtett lépések vezettek el oda, hogy Szíria beismerte: rendelkezik vegyi fegyverekkel, és hogy éppen a legfőbb szövetségese, Moszkva gyakorol nyomást Damaszkuszra ezek feladása érdekében.
Az ABC televíziónak nyilatkozó Barack Obama első ízben ismerte el, hogy kapcsolatba lépett Haszan Róhánival. A két elnök azonban nem beszélt egymással. Az Egyesült Államok első embere egyúttal figyelmeztetett: az, hogy vonakodik csapást mérni Szíriára, nem csökkenti annak a fenyegetésnek az érvényességét, miszerint az USA kész erőt alkalmazni annak érdekében, hogy megakadályozza Irán atomhatalommá válását.
„Úgy gondolom, az irániak megértik, hogy a nukleáris kérdés sokkal fontosabb számunkra, mint a vegyi fegyvereké” – hangoztatta Obama. Kijelentette, hogy az a fenyegetés, amelyet egy nukleáris Irán jelentene Izraelre nézve, sokkal fontosabb az amerikai érdekek szempontjából. Úgy vélekedett, hogy az irániak megértették: az tény, hogy az amerikaiak nem támadták meg Szíriát, nem jelenti azt, hogy nem mérnének csapást a perzsa államra.
Az Egyesült Államok többször kilátásba helyezte, hogy megtámadja Iránt, ha a diplomáciai erőfeszítések és szankciók nem térítik el az iszlám köztársaságot attól, hogy nukleáris fegyverek előállítására törekedjen. Teherán váltig tagadja, hogy nukleáris programja katonai célú lenne.