A spanyol belső problémák jelentőségét növelte, hogy az európai vezetők a görög adósságválság eszkalálódásától tartva egyre nagyobb esélyt adtak annak, hogy az euróövezet szétesése miatt az egész II. világháború után kialakult jóléti rendszer egyik napról a másikra megszűnik. Éppen emiatt a Zapatero-kabinet mind a nemzetközi pénzpiacok, mind az euróövezeti vezetők részéről óriási nyomás alá került, hogy csökkentse a magas kiadásait.
A szocialista kormány belevágott a költségek megvágásába, aminek a legfőbb áldozatai a közszféra dolgozói és a nyugdíjasok voltak, pont azok a rétegek, amelyek körében a PSOE támogatottsága a legnagyobb volt. A megszorítások a munkanélküliségi ráta elszabadulását is magukkal hozták, így a gazdaság ismételten recesszióba süllyedt. A 26 százalékra növekvő állástalansági ráta azonban szakértők szerint abból a szempontból nem tekinthető mérvadónak, hogy a feketegazdaság aránya egyes számítások szerint a GDP 20 százalékra tehető.
A Zapatero-kabinet 2011 végéig húzta, amikor egy előre hozott választáson 2004 után ismételten a konzervatívok vették át a kormányrudat egy meglehetősen nehéz helyzetben. A Mariano Rajoy vezette néppárti kormány még keményebb megszorításokba kezdett, hogy a dél-európai államnak sikerüljön elkerülnie a nemzetközi pénzügyi intézményekhez való fordulást. A súlyos válság ellenére a külső szemlélő számára Madrid vagy Barcelona utcáin nehéz megtalálni a nyomor jeleit. „A görögök sztrájkolnak, míg a spanyolok a tengerpartra mennek” – erről már egy átlagos ibériai állampolgár beszélt.
2013 szeptemberében a jobbközép nagyon jó hírekkel szolgált a közvélemény számára: az export értéke nyolc százalékkal nőtt, a kötvényhozamok folyamatosan csökkenek, míg a gazdaság három év után növekedésnek indult. Rajoy a La Vanguardiának arról beszélt, hogy a válság már történelem, azonban a többség számára ez az apró elmozdulás még nem érezhető.
Az elmúlt időszak egyik legüdvözítőbb fejleménye, hogy a spanyol gazdaság elmozdult arról a pontról, hogy a lehetőségeket az ingatlanpiac aktuális helyzete határozza meg. A dél-európai állam az exportvezérelt fejlődés útjára lépett, amit jól bizonyít, hogy egy év alatt kilenc százalékkal nőtt a külpiacra termelő cégek száma. A spanyol példa egyértelműen mutatja, hogy érdemes a kilábalás fájdalmas útjára lépni, mivel egy fenntartható növekedés alapjait teremtheti meg a korábbi buborékgazdaság helyett.
