A nemzetközi emberi jogi szervezet nyugalmazott pakisztáni hírszerző tisztekre hivatkozott. A szóban forgó források szerint Németország és más európai országok titkosszolgálatai együttműködtek az Egyesült Államokkal, és ennek keretében részt vettek a pakisztáni drónprogramban. Az illetékes német szervek például a későbbi drónáldozatok adataival látták el az amerikai hírszerzést.
Az Amnesty International állásfoglalásában azt hangsúlyozta, hogy a pilóta nélküli, fegyverekkel ellátott gépekkel végrehajtott támadások a nemzetközi jog súlyos megsértését jelentik. Egyes támadások esetében még háborús bűncselekményről is lehet beszélni – állította a szervezet.
Az Egyesült Államok a múltban azt hangoztatta, hogy a támadások tálib, illetve más lázadó célpontok ellen irányultak Pakisztánban, a dróntámadások ugyanakkor több száz polgári személy halálát is követelték. A tavasszal hivatalba lépett Navaz Sarif miniszterelnök több alkalommal is az amerikai dróncsapások beszüntetésére szólított fel.
Pakisztán megerősítette, hogy az elmúlt évtizedben mintegy 2200 emberrel végeztek az országban az amerikai pilóta nélküli repülőgépek csapásai, s közülük legalább 400-an civilek voltak. A közelmúltban drón végzett az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnyának vezetőjével.