A postás ezután mindig háromszor csenget

Új-Zélandon a jövőben csak heti háromszor csönget majd a postás. Erről döntött szerdán a wellingtoni kormány.

TK
2013. 10. 23. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézkedés 2015-től lép életbe. A hivatalos bejelentés szerint ugyanis 2015 júniusától lesz hatályos a kormány és az országos postai szolgálat között létrejött új szerződés.

Az előzetes megállapodás szerint a hatóságok beleegyeztek abba, hogy a posta ettől az időponttól csak hetente háromszor viszi ki a leveleket az állampolgároknak, illetve a vállalatoknak. Mindennek oka az, hogy az írásos küldemények száma az elektronikus kommunikáció időszakában jelentősen megcsappant. Az új-zélandi polgárok, valamint a hivatalok mindinkább online kommunikálnak és hasonló módon fizetik számláikat is.

A jelenleg még érvényben lévő rendszer szerint az új-zélandi postások heti hat nap kézbesítik a leveleket. 2015 júniusától azonban mindezt csak egy héten három alkalommal tehetik meg a városokban. A kisebb vidéki falvak, illetve települések azonban kivételt képeznek, ott ugyanis a kézbesítők akár öt nap is csengethetnek.

A hírre szakértők azt jövendölték, hogy az új-zélandi példát előbb-utóbb más fejlettebb országok is követik majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.