Angela Merkel a Mahmúd Abbásszal tartott közös sajtótájékoztatón visszafogottságra intette Izraelt az elfoglalt palesztin területeken folytatott telepítési tevékenységgel kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy nem szabad egyoldalú lépésekkel veszélyeztetni a közel-keleti békefolyamatot. Az amerikai közreműködéssel nyáron újraindult palesztin–izraeli tárgyalások sikeréhez kompromisszumkészségre van szükség mindkét oldalon – tette hozzá.
Elmondta: Németország az idén 100 millió euróval támogatja a palesztin területek gazdasági fejlődését, és a támogatást folytatja a következő időszakban is. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: nagykoalíciót és konzervatív-liberális kormányt is vezetett már, a német külpolitikát azonban mindkét kormány idején a folyamatosság jellemezte, és ez a következő, minden valószínűség szerint ismét konzervatív–szociáldemokrata összetételű kormány alatt is megmarad.
Juvál Steinic, Benjámin Netanjahu miniszterelnök keményvonalas bizalmasa hazugsággal vádolta meg Abbászt, és kiábrándítónak nevezte az ENSZ-közgyűlésben elmondott szeptember 26-ai beszédét, de Seli Jahimovics, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt vezetője mérsékeltnek és reménykeltőnek ítélte Abbász szavait.
A palesztin közvélemény megosztott az Izraellel folyó béketárgyalások tekintetében, meglehetősen pesszimista azok sikerességét illetően, és még kevésbé hisz a két rivális palesztin mozgalom, a Fatah és a Hamász közötti kiegyezésben – olvasható ki egy közvélemény-kutatás szeptember végén ismertetett eredményeiből.
Mahmúd Abbász kiemelte: a palesztin vezetés a béketárgyalások sikerességében érdekelt és a kétállami megoldást szorgalmazza. Ennek az elképzelésnek központi eleme, hogy mindkét államnak Jeruzsálem a fővárosa, ahol mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását. A békefolyamat újraindulása „történelmi lehetőség”, és a tárgyalásokkal nem csak a palesztinok és Izrael viszonyát lehet rendezni. A palesztin–izraeli békemegállapodás a zsidó állam és valamennyi arab ország kibékülését is jelentené – hangsúlyozta a palesztin elnök.
A folyamatot leginkább a jogellenes izraeli telepépítések hátráltatják – tette hozzá Abbász, felszólítva az izraeli vezetést, hogy ne hozzon létre újabb telepeket a megszállt palesztin területeken.