Összeültek a védelmi miniszterek

Orosz kollégájukkal, Szergej Sojguval tárgyalnak szerda reggel a NATO-tagállamok védelmi miniszterei a NATO–Oroszország Tanács ülésén.

LR
2013. 10. 23. 11:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orosz kollégájukkal, Szergej Sojguval tárgyalnak szerda reggel a NATO-tagállamok védelmi miniszterei a NATO–Oroszország Tanács ülésén olyan kérdésekről, amelyekben az észak-atlanti szövetség együttműködik Moszkvával, és olyanokról is, amelyekben nézeteltérés van a NATO és Oroszország között. Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára a tanácsülést megnyitva a terrorizmus elleni együttműködést és a közös munkát emelte ki Afganisztán stabilitásának erősítésében, majd kitért a nyugati országok tervezett rakétavédelmi rendszere körüli vitára is.

„Egyelőre nem értünk egyet abban, hogy hogyan dolgozzunk együtt ezen, de abban igen, hogy az egyeztetések folytatása az előremutató út” – hangoztatta Rasmussen. Nyomatékosította, hogy a NATO a földön és a levegőben is együttműködik Oroszországgal. Az „Éber Égbolt”-művelet keretében például polgári repülőgépek eltérítése esetére gyakorolták a közös fellépést, és NATO-megfigyelők jelen voltak a legutóbbi, Zapad-2013 orosz–fehérorosz közös hadgyakorlaton, valamint orosz–belarusz megfigyelők is részt vesznek majd a november eleji lengyelországi és lettországi Steadfast Jazz NATO-gyakorlaton. Emellett a politikus a kalózok elleni közös fellépést és az Afganisztán stabilitásának erősítésében való együttműködést sem mulasztotta el megemlíteni.

Rasmussen kitért arra is, hogy a NATO-tagállamok örömüket fejezik ki az Egyesült Államok és Oroszország között létrejött megállapodással kapcsolatban a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről. Át fogjuk tekinteni, milyen lépések történtek az azóta eltelt időben – zárta az ülést megnyitó bevezetőjét Rasmussen, majd udvariasan távozásra szólította fel az újságírókat, a NATO–Oroszország Tanács védelmi miniszteri ülése pedig zárt ajtók mögött folytatódott. Utoljára 2011-ben volt védelmi miniszteri szintű NATO–orosz tanácsülés, Szergej Sojguval pedig most találkoznak először az észak-atlanti tárcavezetők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.