„A helyszínről kapott legfrissebb információk 109 halottról és 133 sérültről szólnak” – jelentette telefonon a Madhja Prades állambeli Datia körzet egyik rendőrségi illetékese. Ismert, a vasárnapi híradásokban még 91 halálos áldozat szerepelt.
A körzet Ratangarh nevű templomának közelében mintegy ötszázezren gyűltek össze a többnapos hindu ünnep, a Durgá Puja utolsó napjának megünneplésére.
A szerencsétlenség a templomhoz vezető, hét méter széles hídon következett be, ahol több mint huszonötezren torlódtak fel. Az ünnepre érkezők között ugyanis elterjedt a rémhír, hogy a Szind folyón átívelő híd rövidesen összedől. A megriadt tömegben összepréselődő zarándokok közül sokan megfulladtak, mások a folyóba esve vízbe fulladtak.
India több tartományában a napokban tartják Durga istennő ünnepét, a kilencnapos Durgá Puját, amelynek során a hívek a jó gonosz felett aratott győzelmét ünneplik. Vasárnap érkezett utolsó napjához az évente rendezett fesztivál, amelyen általában óriási tömegek vesznek részt.
A sűrűn lakott Indiában egyre gyakoribb a tömeges pánik fesztiválok és zarándoklatok alkalmával.