„Polgárháború” közeleg a jobboldalon?

A republikánus párt két szárnya merőben másként látja az elmúlt két hét viharos eseményeit.

Ha csak a számokat nézzük, egyértelmű, hogy kinek ártott a legtöbbet a múlt héten véget ért kormányzati leállás: a republikánus párt megítélése történelmi mélypontra zuhant, csupán az emberek 28 százaléka elégedett velük egy friss közvélemény-kutatás szerint, míg a demokraták 43 százalékon állnak. A jobboldali párt két szárnya azonban merőben másként értékeli a helyzetet: az egyik oldal a „kishitűeket” kárhoztatja, akik túl hamar feladták a harcot, a másik szerint azonban az „öngyilkosok” fafejűsége miatt az egész párt komoly érvágást szenvedett. Mindkét oldal fogadkozik a másik ellen, az egyik oldalon nagy hatalmú milliárdosok, a másikon rengeteg lelkes aktivista áll. A tét a 150 éves republikánus párt jövője.

A fő törésvonal az inkább a jobbközéphez köthető, üzletbarát és kisebb, de azért viszonylag erős kormányzatot elképzelő „régimódi” republikánusok és a szélsőségesebb, az államot csontig csupaszítani kívánó fiatal szárny között húzódik – és mind a két fél magát tartja a konzervatív szellem igazi letéteményesének. A Tea Party-kötődésűek most arra készülnek, hogy az együttműködő, gyáva, kishitű republikánusokat – azokat, akik megszavazták a kormány újraindítását koncessziók nélkül – kiszavazzák a hatalomból. „Ezek a politikusok elmennek Washingtonba, és ott nem azt csinálják, amivel a választók megbízták őket. Mi azokat az embereket képviseljük – és egyre több ilyen van –, akiknek elegük van a felelőtlen kormányzati költekezésből, és végre valóban változást szeretnének elérni” – fogalmazott Jim DeMint nemrég leköszönt szenátor, akit az új konzervatív mozgalom keresztapjának tartanak.

Jelzésértékűnek mondható, hogy csütörtökön egy fiatal „forradalmár” már be is jelentette kihívását a párt egyik nagy öregje ellen. Mississippiben a 42 éves állami szenátor, Chris McDaniel fog szembeszállni a 75 éves Thad Cochran szenátorral a republikánus előválasztáson. Az utóbbi megszavazta az állam újraindítását, ami McDaniel szerint „inkább kapituláció volt, mint kompromisszum”. Több, komoly befolyással és pénzzel rendelkező konzervatív szervezet rögtön bejelentette, hogy a fiatal kihívó mellé áll – például a Club for Growth, mely tavaly 18 millió dollárt költött el a választások során.

A „régi vágású” republikánusok azonban ma már óvatosabbak. Túl jól emlékeznek 2012-re, amikor számos, McDanielhez hasonló Tea Party-jelölt évtizedek óta regnáló szenátorokat győzött le az előválasztásokon, hogy aztán a fősodorba nehezen illeszthető nézeteik és gyakran országos botrányt kavaró kijelentéseik miatt elvérezzenek a demokrata ellenféllel szemben. „Itt az ideje, hogy újra a felnőttek vegyék kezükbe a gyeplőt” – fogalmazott Orrin Hatch, a szenátus rangidős konzervatív tagja. Olyan nagyágyúk állnak még ezen az oldalon, mint John McCain szenátor, Grover Norquist aktivista vagy Karl Rove kampányguru, aki szerint a fiatal, tapasztalatlan republikánusok egyszerűen belesétáltak Obama csapdájába, és magukkal rántották az egész pártot.

Nem elégedett az üzleti élet sem, hiszen a kormányzati leállás nekik is komoly károkat okozott. A komoly politikai tényezőnek is számító Amerikai Kereskedelmi Kamara képviselője például úgy fogalmazott, a szervezet ezentúl komoly hangsúlyt fog fektetni rá, hogy „olyan jelölteket támogasson, akiknek van fogalmuk a szabad piac működéséről, és nem buta játékként képzelik el a politizálást”. A hírek szerint még Charles és David Koch milliárdos iparosoknak, a Tea Party szilárd támogatóinak sem tetszett az elmúlt hetek republikánus stratégiája, és ezért nem fognak egyetlen „lázadó” jelöltet sem támogatni.

A nyilatkozatháborút és a „fegyverkező” feleket látva tehát egyértelműnek tűnik, hogy a republikánus párt két oldalra szakadt – a kérdés most csak az, hogy mi lesz a konfliktus megoldása. Az biztos, hogy a konzervatív mozgalom Amerikában úton van valami új felé – és ez sokak szerint reményteli esemény. William Kristol, a The Weekly Standard nevű konzervatív magazin szerkesztője a 70-es évek közepéhez hasonlítja a helyzetet, amikor egy hasonló párton belüli konfliktusból végül egy megújult, mindkét oldal előnyeit felhasználó konzervatív mozgalom bontakozott ki: az, ami Ronald Reagan elnökségében csúcsosodott ki.

The New York Times (nytimes.com), Bloomberg (bloomberg.com), National Review (nationalreview.com), Fox News (foxnews.com)