Olasz médiabeszámolók szerint az illegális bevándorlók Egyiptomból indultak útnak, és Görögország, majd Málta mentén haladva érkeztek Olaszország közelébe egy túlzsúfolt halászbárka fedélzetén. A rossz időjárási körülmények megtépázták a bárkát, amely léket kapott, ezért az olasz parti őrség felvette a menekülteket.
Októberben közel 500 menekült vesztette életét két hajószerencsétlenségben Olaszország, illetve Málta partjainál. Ezek az országok – amelyek együtt csak az idén 32 ezer bevándorlót fogadtak – az incidensek kapcsán közölték, hogy nem képesek egyedül megbirkózni a menekültáradattal, és az Európai Uniótól kértek segítséget. A téma várhatóan az EU jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóján is napirenden lesz majd. Az olasz tengerészet a héten indított fokozott akciót a tragédia miatt.
Az elkeseredett menekülteket a két katasztrófa sem tartotta vissza, a hét folyamán ugyanis ez már legalább a harmadik eset, hogy nagy számú illegális bevándorlót kellett megmenteni a Földközi-tengeren. Kedden több mint 400 menekültet sikerült biztonságba helyezni az Olaszországhoz tartozó földközi-tengeri Lampedusa sziget körüli vizeken, szerdán pedig a San Antonio nevű amerikai hadihajónak kellett 128, Máltára tartó migráns segítségére sietnie, amikor hajójuk bajba került a háborgó tengeren. Hétfőn is több száz afrikai menekült szállt partra Olaszországban.
Az Afrikából érkező menekültáradattal foglalkozott a Hír TV Európai híradó című műsora is.