Továbbra is kiállnak Afganisztán mellett

A jövő év végén a harci küldetés ugyan véget ér, de a NATO-szövetségesek azt követően is kiállnak Afganisztán mellett.

LR
2013. 10. 23. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő év végén a harci küldetés ugyan véget ér, de a NATO-szövetségesek azt követően is kiállnak Afganisztán mellett – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár azután, hogy az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei megbeszélést folytattak az afganisztáni nemzetközi erőben részt vevő többi ország illetékeseivel és kabuli kollégájukkal. A NATO 2014 vége után tanácsadó, kiképző, segítséget nyújtó küldetéssel támogatja majd az afgán erőket – hangsúlyozta Rasmussen, aki arra is kitért, hogy van még tennivaló: meg kell teremteni a művelet jogi alapját, amire minden esetben szükség van, ha a NATO csapatokat küld valahova. Az ülés kezdetén a dán politikus világossá tette, hogy a katonai átmenetnek kéz a kézben kell járni a politikai átmenettel, az emberi jogokat tiszteletben kell tartani, a jövőre esedékes afganisztáni elnökválasztást pedig megfelelően kell lebonyolítani.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Rasmussen hangoztatta, hogy a választás teljes lebonyolítását kizárólag az afgán hatóságok végzik, vagyis az övék az ezzel járó felelősség is. A választásokat időben meg kell tartani, a folyamatnak átláthatónak, mindenki számára nyitottnak és hitelesnek kell lennie – sommázta a politikai elvárásokat Kabullal szemben Anders Fogh Rasmussen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.