Álljon ki az unió a saját értékei mellett!

A kisebbségek jogvédelméért szólalt fel Mészáros Alajos felvidéki és Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő.

VZ
2013. 11. 19. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Jó lenne, ha az unió határozottabban kiállna a saját értékei mellett, amelyeket előszeretettel hangoztat harmadik országok esetében” – mondta Mészáros Alajos, aki azt kifogásolta, hogy az Európai Bizottság szeptemberben nem engedélyezte az aláírásgyűjtést azon állampolgári kezdeményezés mellett, amely intézkedéseket javasolt az őshonos kisebbségek védelme érdekében.

Sógor Csaba a román kormány regionális átalakítási terveivel szembeni tiltakozásról, a székelyföldi autonómiát célzó Székelyek Nagy Meneteléséről beszélt. Ezzel kapcsolatban reményének adott hangot, hogy sokan megértették ennek az üzenetét, vagyis azt, hogy Romániában nem megoldott a kisebbségek helyzete, és hogy a romániai magyarság mozgalmi eszközökkel is kész felhívni a figyelmet a megoldatlan problémákra. Ugyanakkor szóvá tette, hogy a román hatóságok zaklatni kezdték az élőlánc szervezőit.

A szocialista Tabajdi Csaba pedig olyan intézkedéseket szorgalmazott, hogy a szegény családok gyerekeinek is legyen esélyük felsőfokú tanulmányokra. „Új tehetséggondozó kollégiumokra, speciális ösztöndíjakra van szükség” – mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.