– Mire összpontosít a vezetése alatt álló intézet?
– Április 13-án kezdtük meg működésünket azzal a fő céllal, hogy Ron Paulnak a külpolitika és a polgárjogok területén kifejtett tevékenységét folytatni tudjuk. Célja az, hogy az Egyesült Államok ne katonai vagy egyéb beavatkozással gyakorolja külpolitikáját, számolja fel külföldi amerikai katonai támaszpontrendszerét, valamint az azt támogató katonai-ipari komplexumot.
– Ez azt jelenti tehát, hogy az uralmon lévő, háborús elit „destruktívnak” tekinti őt?
– (Nevet) Az biztos, hogy a katonai-ipari komplexum annak tekinti. A hadigépezet egy év alatt egybillió dollárt emészt fel, és ennek a pénznek nagy része rejtve marad, de az amerikai központi bank havonta több milliárd dollárnyi bankót nyomtat. Ez az egyik módja annak, ahogyan az Egyesült Államok pénzeli a katonai birodalmát. Elinflálja a dollárt, amely az embereknél lévő pénz értékét csökkenti, a legérzékenyebben a szegényeket érintve. Vagyis ez az egyik központi témánk. A másik a neokonzervatívok nyomasztó szerepe. Külön rovatunk van – a Neocon Watch – tevékenységük szemmel tartására.
– Mielőtt erre rátérne, elmondaná, hogy miként sikerült nagy köztiszteletben álló és befolyásos személyeket az intézet vezető testületeibe vonzani? Gondolok itt Dennis Kucinich volt kongresszusi képviselőtől a világhírű oxfordi történészen, Mark Almondon át az ugyancsak világszerte ismert kanadai Eric Margolis újságíróig, akiről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szereti az Egyesült Államok külpolitikáját?
– Nagy szerencsénk volt, hogy utolsó kongresszusi éveiben Ron Paul irodájában csütörtökönként uzsonnákat rendeztünk, amelyek legendássá váltak. Itt cseréltek eszmét konzervatív, republikánus, jobboldali emberek, akik nem feltétlenül akarták nyilvánosan bírálni az amerikai külpolitikát. Eric Margolis is többször volt vendégünk, ahogyan Michael Scheuer professzor, aki korábban a CIA-nál vezette annak Bin Ladent figyelő egységét. Ő azzal is foglalkozik, hogy elemezze, vajon a más országokban élőket miért teszi olyan ellenségessé az amerikai politika, hogy még az Egyesült Államok vagy amerikai célpontok megtámadására is képesek. A neokonzervatívoknak – neokonoknak – ez persze nagyon nincs az ínyükre, mert szeretik azt állítani, hogy ellenségeink azért támadnak meg bennünket, mert ők rosszak, mi pedig jók vagyunk.
– Hogyan jellemezné tömören a „neokonok” lényegét?
– Néhány évvel ezelőtt Ron Paul képviselő a kongresszusban egyórás, „Neokonizált” címen tartott beszédében jellemezte őket és azt, hogy mit akarnak. Az Egyesült Államokban gyökereik a szélsőbal talajából nőttek ki. Közülük számosan még az egykori Szovjetunióból érkezett bevándorlók és a trockista tisztogatások áldozatai voltak.
– De bírálóik szerint ma szélsőjobboldaliak, azaz rendületlenül háborúpártiak
– E terminológiáknak az Egyesült Államokban ma már semmilyen jelentőségük sincs. A jobb- vagy baloldali megkülönböztetés jelentőségét veszítette. Ahogyan a mai neokonok korábban a nemzetközi kommunizmust, most az amerikai politikát és ideológiát – „demokráciának” nevezve – akarják erővel rákényszeríteni a világra.
– Ami – úgy tűnik – egyre nehezebb feladattá válik. A US News and World Report hetilap beszélgetésünk napján megdöbbenve közölte, hogy a dubaji Legatum Intézet saját ismérveire támaszkodva az Egyesült Államokat már nem is sorolja a világ első húsz legjobban prosperáló országa közé.
– Pontosan amiatt, amit korábban mondtam. Az Egyesült Államok a katonai-ipari komplexum előtérbe helyezésével pazarolta a tehetségeket és a magánszférát olyan mértékben, hogy tényleg a „warfare kontra welfare” (háború kontra szociális támogatás”) állama lettünk. Ha a kettő arányát nézi, a hadi kiadás óriási Amikor a washingtoni Dulles repülőtérről – ahogyan itt mondjuk –, a „28”-ason hajtok végig, akkor egymás után látom azokat a csodás, új épületeket, amelyek a hadiipari beszállítóké. A parkolójukban szinte csak Lexusok, BMW-k láthatók. Miközben az ország többi része szegényedik. A középosztály vásárlóereje jelentősen hanyatlott az elmúlt húsz évben. A hadiiparosok és politikai támogatóik az amerikai zászlóba csavarják magukat, hogy hazafiasnak mutatkozzanak. Az általuk uralt fősodorbéli média pedig totálisan támogatja őket.
– És politikai szinten is megrázó a hanyatlás. A Forbes magazin néhány napja jött ki a világ legbefolyásosabb politikusainak rangsorával, amit Putyin orosz elnök vezet, most először szorítva ki amerikai elnököt
– Igen, és milyen furcsa volt, hogy az angol nyelvű orosz globális RT televízióban egy vitaműsoron vettem részt arról, hogy miként szűkül a szabadság az Egyesült Államokban
– Véleménye szerint függetlenek azok a magyarországi civilszervezetek, amelyeket anyagilag elsősorban Amerikából támogatnak?
– Erről a témáról sokat írtam, és a magyarországi nem kormányzati szervezetekről is, amelyek egy része a támogatásukat a teljes mértékben neokonzervatív irányítás alá került kormányszervtől, a washingtoni Nemzeti Demokrácia Alapítványtól kapták. Arról az alapítványról van szó, amely a posztszovjet országokban a különféle „színes” forradalmakat segítette elő, illetőleg kísérelte meg diadalra juttatni helyi támogatottjain keresztül. Ez az amerikai kormányzati szerv még a rendszerváltás előtt is több magyarországi balliberális ellenzéki szervezetet támogatott azért, hogy az általuk kedvelt embereket segítsék hatalomra.
– Nem csak az amerikai kormányzati szervekre gondolok persze. Csak egy példát említek, az amerikai Fox News televízió egyik korábbi műsorvezetője, Glenn Beck azzal vádolta Soros Györgyöt, hogy Nyílt Társadalom Alapítványát a társadalmak szándékos aláaknázására használja azért, hogy egységes, globális, azaz világkormányt hozzon létre. Igaza volt?
– Hogyne. És talán érthető, hogy például Putyin elnök miként csapott le a külföldi támogatású civil szervezetekre. Ami akkor szörnyülködést váltott ki nyugaton. De vajon mi lenne, ha külföldi támogatású civil szervezetek akarnák megváltoztatni itt, Amerikában a politikai tájképet?
– Külföldi ügynökökként kellene bejegyeztetniük magukat?
– A legtöbbjüknek igen. Az erre vonatkozó eredeti törvény többféleképpen értelmezhető, de meglehetősen szigorú. Az én értelmezésem szerint minden olyan civil szervezet, amely most Oroszországban működik amerikai pénzen, ha az amerikai ellenlábasai orosz pénzen működnének, feltétlenül külföldi ügynökszervezetként kellene bejegyeztetnie magát.
– Miért van az, hogy ha Magyarországon középjobb kormány van, akkor a külföldi média ostora rajtunk csattan?
– Amikor készültem erre az interjúra, megnéztem, mi történik a sajtó szerint Magyarországon. A cikkek mintegy fele az antiszemitizmus növekedő hullámáról szólt. Egy nagyon pici országról van szó. És az amerikai olvasók szinte csak akkor olvashatnak róla, ha „az antiszemitizmus hulláma nő”.
– Amikor a kongresszusban Ron Paul képviselő külpolitikai tanácsadójaként dolgozott, milyen véleményt alakított ki magában arról, hogy a washingtoni magyar nagykövetség miként tájékoztatta az amerikai törvényhozás képviselőit és stábjaikat?
– Arra a véleményre jutottam, hogy a magyar érdekvédelem volt e téren az egyik legkevésbé hatékony a fővárosban. Magyarországra természetesen nagy figyelmet fordítottam, mivel több éven át éltem ott. Az elmúlt két évben voltak a magyar nagykövetségen olyanok, akik valóban igyekeztek informálni a kongresszust. De ez az időszak a kivétel. Az első Orbán-kormány idején sem volt semmilyen érdemleges, illetőleg hatékony informálási erőfeszítés. Ezért is olyan rettenetesen rossz a Magyarországról itt kialakított kép. Hiszen az olyanoknak se jutottak a kezükbe a Magyarországot hamis vádlók „érvei” ellen felhozható információk, akik védelmükbe vették volna az országot és kormányát, mint mondjuk a szociális konzervatívok. Akkor sem kaptak semmit, amikor tudható volt, hogy a magyarországi balliberális oldal támadásra készül.
– Miért szerette és szereti Magyarországot?
A választ és a teljes interjút megtalálja a szombati Magyar Nemzetben!
