A CBC késő esti híradója a volt NSA-munkatárs, Edward Snowden által feltárt dokumentumokból idézett, olyan üzenetekre hivatkozva, amelyek szerint az ügynökség egy hatnapos kémművelethez biztonsági irányítóközpontnak jelölte ki az Egyesült Államok ottawai nagykövetségét a 2010. júniusi csúcs idejére. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő csoport találkozóján Barack Obama amerikai elnök és a világ más vezetői vettek részt.
A riport szerint a műveletet nem titkolták el a kanadai hatóságok elől, az NSA egyik üzenete szerint „szorosan összehangolták a kanadai partnerrel”. Az NSA kanadai megfelelője a Kanadai Kommunikációs Biztonsági Hivatal (CSEC). A CBC tudósítása szerint a szóban forgó dokumentumok nem fedték fel az NSA-művelet konkrét célpontjait, csak annyi derült ki belőlük, hogy a lehallgatások „segítették a politika alakítóit”.
A Time magazin Év Embere idei jelöltjei között szerepel Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök, az amerikai hírszerzést leleplező Edward Snowden és a bostoni merénylet gyanúsítottjai, a Carnajev testvérek. A kiadvány listáján összesen 42 ember szerepel. Annak ellenére, hogy a jelöltekre a Time honlapján lehet szavazni, a választást az olvasók véleménye szinte egyáltalán nem befolyásolja. A végső jelöltet a magazin szakértői és szerkesztői választják ki. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az olvasók és a szerkesztőség véleménye gyakran megegyezik.
Stephen Harper kanadai kormányfő egyik szóvivője, Jason MacDonald nem fűzött megjegyzést a CBC-riporthoz. „Nem kommentáljuk a nemzetbiztonsággal kapcsolatos műveleti ügyeket – írta a szóvivő e-mailben a brit hírügynökségnek. – Biztonsági szervezeteinknek független felügyeleti mechanizmusaik vannak ahhoz, hogy a törvénynek megfelelően teljesítsék feladatukat.”
Harpert sok bírálat érte ellenzéki politikusok részéről a múlt hónapban, miután a Globo brazil tévé jelentette – szintén a Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva –, hogy a CSEC kémkedett a brazil bánya- és energiaügyi minisztérium ellen. Brazília még aznap felszólította az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy fejezzék be a dél-amerikai ország elleni kémkedést, amelynek Dilma Rousseff brazil elnök szerint mindenekelőtt gazdasági okai vannak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!