Martonyi megkezdte izraeli látogatását

Martonyi János külügyminiszter a Jad Vasem holokauszt intézet felkeresésével megkezdte izraeli látogatását.

MD
2013. 11. 25. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külügyminiszter a múzeumban elhelyezte az emlékezés koszorúját a második világháború zsidó áldozatainak emlékére égő örökmécsesnél, majd a másfél millió meggyilkolt gyermek emlékművénél néhány mondatot írt be az intézmény emlékkönyvébe.

A hivatalos program szerint Martonyi János ezután tárgyal Avigdor Liberman külügyminiszterrel, majd a nap folyamán fogadja őt Benjámin Netanjahu miniszterelnök is. A megbeszéléseken – mint a magyar külügyminiszter az MTI tudósítójának elmondta – várhatóan szóba kerül a nagyhatalmak és Irán között Genfben aláírt nukleáris egyezmény is, amelyet az izraeli miniszterelnök vasárnap történelmi hibának minősített.

Martonyi János ugyancsak hétfőn Rámalláhban tárgyal Rijád al-Malkival, a palesztin külügyi tárca vezetőjével, majd Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével is.

A külügyminiszter Jeruzsálemben találkozik a helyi magyar ajkú közösség képviselőivel, majd kedden Betlehembe látogat, ahol az al-Kader nevű, fogyatékos gyerekeket oktató iskolának adományt ad át. Később megtekinti a Születés Templománál folyó építkezést, ahol a tetőszerkezet felújításához elsőként Magyarország nyújtott pénzügyi forrást, és a munkálatok vezető főépítésze Magyarországon folytatta egyetemi tanulmányait.

Martonyi János látogatásának utolsó programja várhatóan az izraeli Weizmann tudományos kutatóintézet megtekintése lesz, ott a vezetőségen kívül találkozik az intézmény magyar ösztöndíjasaival is.

A külügyminiszter látogatásának első napján a Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság közölte Martonyi János angol nyelvű beszédét, amelyet a „Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában” című konferencián Budapesten mondott el. Martonyi János utoljára 2010 novemberében járt Izraelben és a Palesztin Hatóság területén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.