– A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai már tegnap a katasztrófa sújtotta térségbe értek. Velük utazott a Magyar Nemzet munkatársa, Lukács Csaba is. Az már jó hír, hogy sikerült veled kapcsolatot létesíteni. Egészen pontosan hol vagytok most?
– Igen, ez különleges szerencse. Cebu városában vagyunk a reptéren, és elképesztő káosz van. Föltorlódtak a segélyszervezetek, a média munkatársai, azok a hozzátartozók, akik próbálnak valamit megtudni a szeretteikről. Egész egyszerűen a logisztika meghaladja az itteni hivatalok szervezőkészségét. Nem lehet közlekedni, kihagynak a mobiltelefonok, elképesztő káosz van.
– Hová akartok eljutni?
– Megnyitották a katonai gépek számára Tacloban város repterét. Onnan viszik a segélyszervezeteket. Egy ilyen gépre próbálunk feljutni. Az első csoport elment, de a káoszra jellemző, hogy a felszerelésüket nem vihették magukkal. Tehát a térségben van körülbelül 25 belga és francia orvos, de azt, hogy a felszerelésükhöz hozzájussanak, még most próbálják megoldani. Elképesztő mennyiségű csapat érkezett: láttam egy 50 fős japán mentőcsapatot és spanyolokat is. A katonákat sem tudják bejuttatni a térségbe, akiknek az lenne a feladatuk, hogy legalább az utakat letakarítsák és a segélyszervezetek munkáját megkönnyítsék. Műholdas telefonon el tudtunk érni egy Taclobanban élő embert, aki előkészíti nekünk a logisztikát. Azt mondja, hogy semmit sem lehet kapni. Ha a boltok ki is nyitnak, azokban nincs semmi. Nagyon hiányzik az ivóvíz, az élelem és az áram – hogy például a telefonokat fel tudják tölteni. A mobilhálózatok sem indultak még újra Tacloban városában.
– Az élelmiszer- és ivóvízszállítmányokat be tudták már juttatni a katasztrófa sújtotta övezetbe?
– Nem, azok sem jutottak be. Most az első, amiben a katonák is próbálnak segíteni – de kevés sikerrel –, hogy legalább az orvosok, az egészségügyi személyzet és a gyógyszerek bejussanak. Úgy tudom, hogy hajókon próbálják elindítani, hiszen ez a szomszéd sziget, de a kikötőből semmi nem jut be a szárazföld belső részeibe. Tehát ha meg is érkeznek a szállítmányok a szigetre, az még nincs megoldva, hogy a beljebb lakó emberekhez is eljuttassák.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!