Az érintetteknek élelemre, ivóvízre és menedékre van szükségük – olvasható tizenkét emberi jogi szervezet közös nyilatkozatában. A jelentést jegyző szervezetek között megtalálható a CARE International emberbaráti, a brit Oxfam jótékonysági, a Save the Children nemzetközi nonprofit gyermekjogvédő, a Refugees International emberi jogi és a World Vision gyermeksegélyező szervezet.
Az áradás következtében több százezer haszonállat veszett oda, ez a lakosság jelentős részének bevételi forrását veszélyezteti. „Az állattartás a helyi gazdaság alapja, az egyetlen módja a túlélésnek” – mondta Degan Ali, a szomáliai Adeso humanitárius szervezet munkatársa.
A puntföldi hatóságok november 13-án arra figyelmeztettek, hogy a halálos áldozatok száma akár háromszázra is növekedhet, mert sokan eltűntek. Később az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) nyolcvan halottról beszélt.
A segélyszervezetek, az ENSZ és a helyi hatóságok jelenleg is próbálnak élelmiszert és gyógyszert juttatni a térségbe, a szakértők szerint az érintett területeken élőknek azonban több időre van szükségük ahhoz, hogy talpra álljanak a több évtizede tartó szerencsétlenség és a tavalyi súlyos szárazság után. „A családok elvesztették otthonukat és minden tulajdonukat az áradásokban, amelyek teljes falvakat, utakat és halászhajókat tettek tönkre” – közölték a szervezetek.
A szomáliai kalózok több fő bázisa, köztük Eyl kikötője is a vihar által érintett területeken található. A kalózkodás elterjedésének egyik fő oka sokak szerint éppen a területet sújtó 2004-es szökőár.
Az Afrika szarván található országot két évtizede, Mohamed Sziad Barré elnök diktatórikus hatalmának megdöntése óta véres polgárháború sújtja, és gyakorlatilag nincs működő államhatalom. Puntföld félautonóm régió Szomália viszonylag nyugodt részén, és többnyire sikerült kimaradnia az országban csaknem húsz éve dúló polgárháborúból. A tartomány augusztusban megszakította kapcsolatát a központi kormányzattal, és azzal vádolja a vezetést, hogy megtagadja a külföldi segélyek elosztását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!