Alig burkolt utalások II. Erzsébet karácsonyi üzenetében

Az uralkodó a családi emlékek felidézésének fontosságát hangsúlyozta.

WA
2013. 12. 25. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az életének 88. esztendejében járó II. Erzsébet királynő, aki hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez, idei beszédében feltűnő hangsúlyt helyezett uralkodásának eddigi több mint hat évtizedére, és az üzenetből alig burkolt utalás volt kiolvasható arra, hogy a királyi család ifjabb nemzedékei egyre többet vállalnak át az uralkodói kötelezettségekből.

A királynő – aki egyéb, főleg politikai jellegű nyilvános megszólalásaival ellentétben karácsonyi üzenetét mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül – hangsúlyozottan felidézte például, hogy a Nemzetközösség kormányfőinek novemberben Srí Lankán rendezett idei csúcstalálkozóján magát a Nemzetközösséget Károly trónörökös képviselte.

E rendezvényeken a korábbi években az uralkodó volt jelen, ám az udvar már májusban bejelentette, hogy a Srí Lanka-i találkozón II. Erzsébet királynőt elsőszülött fia és majdani utódja a trónon, vagyis Károly herceg képviseli.

Az uralkodó megemlékezett arról is, hogy az idén kibővült a királyi család: július 22-én megszületett a dédunoka, György herceg, aki dédnagymamája, nagyapja és édesapja, vagyis II. Erzsébet királynő, Károly trónörökös és Vilmos herceg után majdan örökli a koronát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.