Azarov az Európai Uniótól vár segítséget

Az ukrán kormányfő bírálta a tévécsatornákat és ígéretet tett a diákoknak.

WL
2013. 12. 07. 8:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikola Azarov a Facebook közösségi portálon tette közzé üzenetét, amelyben a hatalomváltásért tüntetők melletti elfogultsággal vádolta meg a médiát.

„Mi párbeszédet javasoltunk. Ez kell legyen az egyetlen megoldási lehetőség azok szerint, akik valóban gondolnak az ország jövőjére, az emberekre” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Szerinte ebbe a párbeszédbe azonban nemcsak a demonstrálók képviselőit kell bevonni, hanem azokat is, akik „folytatják a munkát a gyárakban, az üzemekben és a földeken”.

Az ukrán tévécsatornákat bírálva szóvá tette, hogy hírműsoraikban nem számolnak be a kormány melletti demonstrációkról, arról sem, mi történik most az ország keleti, ipari régióiban. Az említett területeken eddig elvétve voltak csak kisebb, hatalomellenes demonstrációk.

Azarov biztosította a diákokat afelől, hogy nem lesznek retorziók velük szemben a demonstrációkon való részvételük miatt. Megjegyezte viszont, hogy az egyetemisták feladata a tanulás. A Kijevben tüntető vidéki diákoknak azt ígérte, hogy az állam kifizeti hazautazási költségeiket, ha nincs rá pénzük.

Eközben Kijev egyik belvárosi kerületi bíróságán dulakodás tört ki a rendőrök és a teremben jelen lévő ellenzéki képviselők között, miután egy ismert oknyomozó újságírót 60 napos börtönbüntetésre ítéltek az elnöki hivatalnál történt „buldózeres támadásban” való állítólagos részvétele miatt.

Andrij Dzindzja arról vált ismertté, hogy számos leleplező videót készített törvénysértő közlekedési rendőrökről. A rohamrendőrök elleni „buldózeres” támadásról is ő készítette azt a felvételt, amely alapul szolgált az ellenzéknek arra, hogy kijelentse: az elnöki hivatalnál a rohamrendőrök elleni támadást provokátorok kezdeményezték.

A bíróság épületét a tüntetők még az esti órákban is körülzárva tartották. A tiltakozás egyik fő szónoka, Ivan Krulko fővárosi tanácstag a helyszínen az MTI tudósítójának elmondta, hogy követelik az újságíró és minden letartóztatott aktivista szabadon engedését. Az épületet azért vették blokád alá, hogy az újságírót ne szállíthassák át valamelyik börtönbe, mert a tüntetők feltételezik, hogy egy ilyen átszállítás után nehéz lesz kideríteni, hol tartják őt fogva.

Este a Függetlenség terén továbbra is több tízezren tüntettek hatalomváltást követelve, Ukrajna európai integrációjáért síkraszállva. A tüntetők egyre nagyobb területet vesznek birtokukba, a téren egyre több a sátor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.