Előbbit az uniós szakzsargonban növekedési, munkahely-teremtési és versenyképességi partnerségnek, utóbbit pedig szolidaritási mechanizmusnak nevezik. Egyelőre mind a szerződések, mind a cserébe járó támogatás mibenléte meglehetősen kidolgozatlan. Nem világos például, hogy a szolidaritási mechanizmus milyen forrásokból táplálkozna. Diplomaták korábban rámutattak, hogy egyes tagállamok álláspontja az volt, hogy a strukturális reform az adott ország elemi érdeke, nem jár értük „jutalomfalat”.
A döntést bejelentő Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a szerződésbe foglalt reformoknak kiegyensúlyozottaknak kell lenniük, és mindkét félnek el kell fogadnia őket, így az adott ország is magáénak érezheti, nem pedig úgy, mintha kívülről kényszerítették volna rájuk.
Rompuy üdvözölte, hogy a bankunió területén lassan minden a helyére kerül. „Megígértük, hogy decemberre megcsináljuk, és decemberben meg is lett” – jelentette ki az egykori belga miniszterelnök, utalva a szerdán az utolsó pillérről, a közös bankszanálási mechanizmusról született pénzügyminiszteri megállapodásra. Az Európai Tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy a bankunió építőelemei még ebben a ciklusban maradéktalanul a helyükre kerülnek. Külön méltatta, hogy mindezt milyen gyorsan sikerült megteremteni.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: „Büszkék lehetünk arra, amit elértünk.” Mint fogalmazott: kis idővel ezelőtt még sokan azt mondták volna, hogy ezt ennyi idő alatt nem lehet létrehozni, most pedig karnyújtásnyira van a végleges rendezés. „Ez a vég kezdete a bankok közpénzből való megmentésében” – jelentette ki a portugál politikus, s kifejtette, hogy az elmúlt öt évben radikálisan megváltoztak a pénzügyi szektor szabályai, az egységes szanálási mechanizmussal pedig az utolsó építőkocka is a helyére kerül.
Mind Van Rompuy, mind Barroso beszélt arról, hogy az állam- és kormányfők a közös védelempolitikát is áttekintették. „A cél, hogy jobban és gyorsabban tudjunk cselekedni” – összegezte a vita lényegét Van Rompuy, felhívva a figyelmet a változó stratégiai környezetre, az új fenyegetésekre, valamint a költségvetések szorító kényszerűségeire.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért kellett öt évet várni, hogy újra napirendre tűzzék a közös védelem ügyét, ha ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, Van Rompuy úgy felelt, hogy közben volt egy gazdasági válság, és olyan sürgős dolgokat kellett megoldani, mint például az euró fennmaradásának biztosítása.
