Gaudi-Nagy Tamás a tíz nappal korábban történt eset nyilvánosságra hozatalára utalva úgy fogalmazott: „akiknek ez a téma karácsony előtt egy nappal nyer fontosságot, azok nyilvánvalóan a nemzetért elkötelezetten dolgozó képviselők esküdt ellenségei”. Közölte azt is, álláspontja szerint az esettel kapcsolatban a „bizalmasság elvét sértő”, meg nem engedhető kiszivárogtatás történt a magyar külképviseleti szervek részéről.
A december 13-án történtekről azt mondta, diplomáciai mentessége ellenére a párizsi repülőtér biztonsági szolgálata „a francia rendőrséggel karöltve jogellenesen visszatartotta” attól, hogy a 16.45 perckor induló budapesti járatra felszálljon. Elmondta, a biztonsági szolgálat azért tartóztatta fel, mert francia sajtokat akart felvinni a Budapestre tartó gépre, egy szabályozásra hivatkoztak, amit azonban nem tudtak neki bemutatni. Hozzátette: emiatt „konfliktus támadt”, a biztonsági szolgálat munkatársai erőszakosak, agresszívek voltak, ezért azt kérte, a francia rendőrség bevonásával tisztázzák a helyzetet.
Közölte, közben közeledett a repülő indulásának az ideje, ezért a családjának szánt sajtokat a biztonsági zónában hagyva próbált meg „becsekkolni diplomata-útlevelével és a már átvizsgált csomagjaival, ám ezt megakadályozták, így nem ülhetett fel a gépre. Elmondta, a francia rendőrség azonban „rövid idő alatt rájött, hogy hibázott”, és később segített, hogy a másnap reggel 7 órakor induló géppel hazatérjen Budapestre. Elmondta, konzuli segítséget kért és kapott, az éjszakát pedig a repülőtéri szálláson töltötte. Jelezte azt is, az Air France két magas szintű képviselője és a reptér képviselői még aznap késő este elnézést kértek az őt ért atrocitásért.
A történtek kapcsán felidézte, hogy 2010 májusa óta országgyűlési képviselőként, illetve az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjaként körülbelül hússzor repült francia városok és Budapest között, és soha nem kifogásolta senki, hogy sajtot vitt haza a családjának a fedélzeten. Közölte azt is, a magyar konzultól azt kérte, kérjen hivatalos úton magyarázatot a francia hatóságoktól arra, hogyan fordulhatott elő egy ilyen eset az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének diplomáciai mentességet élvező tagjával szemben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!