Az SPD pártszavazásának szombaton Berlinben közölt végeredménye szerint a tagság 75,96 százaléka igennel voksolt arra a kérdésre, hogy véglegesítsék-e a koalíciós szerződést. A szavazáson a csaknem 475 ezer fős tagság 77,86 százaléka vett részt. Az érvényesen szavazók közül 256 643-an voksoltak igennel.
A szerződést valószínűleg hétfőn írja alá a három párt – az SPD, a CDU és bajor testvérpártja, a CSU – elnöke. Angela Merkelt várhatóan kedden választja meg kancellárnak a Bundestag, a törvényhozás alsóháza, és kormányának tagjai még aznap leteszik hivatali esküjüket. Az új német kormány így csaknem három hónappal a szeptember 22-én tartott parlamenti választás után alakulhat meg. Ez lesz a kancellári tisztséget 2005 óta betöltő Angela Merkel harmadik kormánya, és a harmadik nagykoalíció Németországban a második világháború óta.
Merkel pártja 5 tárcát kap, a pénzügyi, a belügyi, a védelmi, az egészségügyi, valamint az oktatási és kutatási tárcát, és CDU-s politikus vezeti majd a kancellári hivatalt miniszteri beosztásban. Sigmar Gabriel alkancellár lesz, pártja 6 minisztériumot vezet az új kormányban. A szociáldemokraták adják a külügyi, a gazdasági és energetikai, a munkaügyi és szociális, az igazságügyi és fogyasztóvédelmi, a család-, idős-, nő- és ifjúságügyi, valamint a környezet- és természetvédelmi tárca vezetőjét.
A CSU 3 minisztériumot kap, az élelmezésügyi és mezőgazdasági minisztériumot, a közlekedés tárcát, amelynek portfóliójába tartozik a digitális infrastruktúra fejlesztése is, illetve a nemzetközi gazdasági együttműködés és fejlesztés területét – a fejlődő országok támogatását – irányító tárcát.
A kormányban dolgozik majd három tárca nélküli miniszter is államminiszteri beosztásban. A CDU delegálja a kulturális és médiaügyekkel foglalkozó államminisztert, és az úgynevezett kancellárhoz rendelt államminisztert, a kormány bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációs politikáját irányító államminisztert pedig az SPD delegálja a kormányba.
A pártok vasárnap, külön-külön jelentik majd be, hogy kiket küldenek a kormányba. A német sajtóban az utóbbi napokban több kormánynévsor is megjelent. Ezek alapján a fontosabb tárcákat tekintve biztosnak tűnik, hogy a pénzügyminiszter továbbra is a CDU-s Wolfgang Schäuble lesz, a külügyminiszter pedig a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier, aki az előző nagykoalíciós kormányban (2005-2009) is külügyminiszter volt.