Ők is ott lesznek Mandela gyászszertartásán

A kubai elnök és a kínai alelnök is részt vesz a néhai dél-afrikai elnök johannesburgi gyászszertartásán.

PR
2013. 12. 09. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kubai állami televízió helyi idő szerint vasárnap este jelentette be, hogy Raúl Castro államfő Bruno Rodríguez külügyminiszterrel együtt vesz részt a temetésen. Arról azonban nincs információ, hogy Castro mikor indul a Dél-Afrikai Köztársaságba. A Hszinhua kínai hírügynökség hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy a távol-keleti országot Li Jüen-csao (Li Yuanchao) alelnök képviseli majd a szertartáson. Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnök „különleges megbízottjaként” már el is utazott Dél-Afrikába, ahol szerdáig marad.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábbi szándéka ellenére nem utazik Dél-Afrikába Nelson Mandela temetésére a túlságosan magas utazási költségek miatt – jelentette vasárnap este az izraeli média. Az AFP hírügynökség az állami rádióra és a Háretz izraeli napilap információira hivatkozva írta: Netanjahu korábban jelezte ugyan a dél-afrikai hatóságoknak, hogy részt kíván venni Mandela néhai elnök johannesburgi gyászszertartásán, de az utolsó pillanatban lemondta útját. Tette ezt állítólag a túlságosan magas útiköltségek miatt. A média tudomása szerint mintegy hétmillió sékelbe (körülbelül másfél millió euróba) kerülne a repülőút, amelybe nemcsak az ő személyes utazása, hanem a biztonsági embereknek és felszereléseiknek a szállítása is beletartozna.

Az AFP emlékeztet, hogy Netanjahu számára meglehetősen kényes az effajta költségek kérdése, hiszen a média az utóbbi időben éles bírálatokkal illette őt amiatt, hogy az adófizetők mintegy 700 ezer eurójába került három rezidenciájának a fenntartása. Nyilvánosságra hozták miniszterelnöki rezidenciájának költségeit, amelyből kiderült, hogy négy év alatt 80 százalékkal emelkedett az összeg, amelyet az adófizetők a Netanjahu család háztartására költöttek. A médiában valóságos botrányt kavart az El Al izraeli légitársaság csaknem félmillió sékeles számlája is, amely tartalmazta a kormányfő dupla ágyas hálófülkéjének árát is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.