Tárgyalni kezdett Janukovics és az ellenzék

Így próbálják megoldani a hetek óta tartó, százezres tüntetéseket kiváltó belpolitikai válságot.

PR
2013. 12. 13. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírek szerint a kerekasztal-megbeszélésen részt vesz az ország három korábbi államfője, Leonyid Kucsma, Leonyid Kravcsuk és Viktor Juscsenko, valamint az ellenzék részéről Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője, Vitalij Klicsko az UDAR (Ütés) párt vezetője, Oleh Tyahnibok a szélsőségesen nacionalista Szabadság párt elnöke, továbbá más politikai pártok, szakszervezetek, a művészeti és tudományos élet, a diákmozgalom képviselői és szakértők.

Súlyos következményei lehetnek Ukrajnára nézve annak, ha a hatalom erőszakot alkalmaz a tüntetőkkel szemben – figyelmeztette Vitalij Klicsko ellenzéki vezető Viktor Janukovics elnököt a kerekasztal-megbeszélésen. Az Ütés (UDAR) párt vezetője kijelentette, hogy olyan információk birtokában van az ellenzék, amelyek szerint forgatókönyv készül a hatalomváltást és az európai integráció felgyorsítását követelő tüntetők erőszakos szétoszlatására.

A tanácskozást online közvetítette egy helyi televízió. Az ellenzéki politikai vezetők felszólalása közben azonban megszakadt az adás. A jelen lévő újságírók azóta mobiltelefonjaikon és közösségi portálokon keresztül igyekeznek tájékoztatni a közvéleményt.

Az ellenzéki vezetők felsorolták, mit követelnek: a fogva tartott tüntetők szabadon bocsátását, azoknak a megbüntetését, akik erőszakot alkalmaztak a demonstrálók ellen, Mikola Azarov kormányának menesztését, valamint – a legfontosabbnak nevezve – előrehozott parlamenti- és elnökválasztások kiírását.

Janukovics kijelentette, hogy javasolja az őrizetbe vett tüntetők szabadon bocsátását. Nem zárta ki, hogy elbocsátják azokat a tisztségviselőket, akik felelősek az uniós társulási megállapodás rossz előkészítéséért. Ugyanakkor hangoztatta azt is, hogy az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása nélkül „lehetetlen rendbe tenni” az ukrán gazdaságot.

Viktor Juscsenko volt államfő – aki közismerten a nyugati orientáció híve – sürgette, hogy még idén írja alá Kijev a társulási megállapodást az Európai Unióval. A belpolitikai válság megoldása érdekében Juscsenko az adminisztratív épületeknek a tüntetők blokádja alóli felszabadítása, valamint Azarov kormányának menesztése mellett foglalt állást.

Mielőtt az ellenzéki vezetők tárgyalni indultak volna, Arszenyij Jacenyuk a kijevi Függetlenség terén a tömeghez szólva közölte, hogy átadják az elnöknek a demonstrálók követeléseit, azután visszatérnek, és tájékoztatják őket a fejleményekről. „A követeléseink mellett tudtára adjuk Janukovicsnak, hogy nem megyünk el, harcolni fogunk a mi közös ukrán győzelmünkig” – hangoztatta.

A tanácskozást megnyitó beszédében Janukovics elnök felháborodását fejezte ki a Majdan, a Függetlenség tere tüntetői elleni provokációk és a rendvédelmi szervek erőszakos fellépése miatt. Kijelentette, hogy a november 30-ai diáktüntetés brutális rohamrendőri szétoszlatásáért a vizsgálat eddigi eredménye szerint „közvetlenül három személy felelős”. Ígértet tett arra, hogy megnevezi az illetőket, amint a nyomozás állása lehetővé teszi.

A leggazdagabb ukrán oligarcha, a donyecki Rinat Ahmetov, akinek vagyonát a Forbes magazin több mint 15 milliárd dollárra becsülte, előzőleg elfogadhatatlannak nevezte erőszak alkalmazását a tüntetőkkel szemben, és az ellenzékkel való tárgyalásokra szólította fel az elnököt. Janukovics még a tanácskozás előtt javasolta, hogy részesítsék amnesztiában azokat a tüntetőket, akiket az európai integrációt és hatalomváltást követelő demonstrációkon vettek őrizetbe.

Az Egyesült Államokban működő Közép- és Kelet-európai Koalíció (CEEC) nyílt levélben sürgette Barack Obama amerikai elnököt, hogy az ukrajnai erőszak miatt tiltakozzon az orosz és az ukrán államfőnél. A levél szerzői aggódnak a Majdanon tüntetők elleni erőszakos rendőri fellépés miatt, és Obama személyes beavatkozását kérik Putyinnál és Janukovicsnál, hogy megakadályozza a térség „újraszovjetesítését”.

„Az álláspontom az, hogy tovább kell lapoznunk, és amnesztiát kell hirdetnünk” – jelentette ki az államfő Kijevben, egyetemisták képviselőivel találkozva. Kifejtette, azt szeretné, ha minden fogva tartott demonstráló amnesztiában részesülne, köztük azok is, akikkel szemben a bíróság már ítéletet hozott. Hangsúlyozta, hogy kész ezt a javaslatot a kerekasztal-tárgyalások résztvevői elé terjeszteni.

Az UNIAN ukrán hírügynökség tudósítója szerint egy magas rangú uniós diplomata pénteken Brüsszelben közölte: az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei azt tervezik, hogy rotációs alapon, egymás felváltva Kijevbe látogatnak, hogy figyelemmel kísérjék az ukrajnai helyzetet, és állandó, magas szintű politikai jelenlétet biztosítsanak a politikai válság rendezését célzó párbeszédhez.

A névtelenül nyilatkozó diplomata szerint Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője arra fogja buzdítani a tagországok külügyminisztereit hétfői brüsszeli tanácskozásukon, hogy utazzanak Ukrajnába, és „tegyék állandóvá az Európai Unió jelenlétét. [ ] Ukrajna többször kinyilvánította, hogy szorosabb kapcsolatokat akar az Európai Unióval. Mi is közeledni akarunk Ukrajnához. Ennek a legjobb módja állandó jelenlétünk lenne Ukrajnában annak érdekében, hogy párbeszédet folytathassunk.”

Legutóbb szerdára virradóra a belügyi egységek megkísérelték pajzsokkal kiszorítani a tüntetőket a Függetlenség teréről, épp akkor, amikor az EU külügyi főképviselője az ukrán fővárosban tartózkodott. Moszkva a közelmúltban több ízben is nemtetszését fejezte ki, amiért szerinte az Európai Unió beavatkozik Ukrajna belügyeibe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.