„Aszad nem távozik” – mondta újságíróknak Omrán ez-Zohbi tájékoztatási miniszter Montreux-ben.
John Kerry amerikai külügyminiszter előzőleg a konferencián mondott beszédében azt hangoztatta, hogy Aszadnak nem lehet helye a szíriai átmeneti kormányban.
A szíriai átmenet elveiről, köztük egy átmeneti kormány létrehozásáról 2012 júniusában, az első genfi konferencián állapodtak meg a nemzetközi hatalmak, akkor még a konfliktusban szemben álló felek részvétele nélkül. A béketerv értelmezéséről azóta is vita folyik, és a montreux-i konferencia megnyitóján is merőben ellentétes álláspontokat fogalmazott meg a szíriai ellenzék és a kormány.
Az ellenzéki küldöttség kijelentette, hogy csak egy átmeneti kabinet megalakításáról hajlandó tárgyalni, s a tárgyalásoknak nem lehet témája Aszad hatalmon maradása.
Valíd Moallem külügyminiszter közvetlenül Kerryhez intézve szavait azt hangoztatta, hogy csak a szíriai népnek van joga Aszad politikai jövőjéről dönteni. Felszólította a külföldi országokat, hogy ne szállítsanak fegyvert a felkelőknek, akiket terroristáknak, árulóknak és külföldi ügynököknek nevezett.
Az amerikai külügy közleményében bírálta a „lázító hangvételű” beszédet, szerintük Moallemnek „pozitív töltetű és mindenki jogait tiszteletben tartó jövőképet” kellett volna felvázolnia „a sokszínű Szíria jövőjéről”.
A svájci értekezlet az első alkalom, hogy a szíriai kormány és ellenzéki szervezetek képviselői találkoznak egymással, és megpróbálnak kiutat találni a három éve tartó, már 130 ezernél több halálos áldozatot követelő polgárháborúból. A tanácskozást megnyitó Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a remény napjának nevezte a konferencia napját, és felhívta a szíriai tárgyalóküldöttségek figyelmét, hogy az értekezlet „hatalmas lehetőséget” jelent. Megfigyelők szerint azonban nagyon nehéz megjósolni, lesz-e előrelépés a tárgyalásokon.
Miközben Svájcban a válság megoldásáról tartottak értekezletet, Szíriában szerdán is folytatódtak az összecsapások. A londoni székhelyű civil szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a kormányerők a főváros, Damaszkusz és az ország közepén lévő Homsz lázadókézen lévő negyedeire is csapásokat mértek, ugyanakkor a legtöbb áldozatot követelő támadásokat Aleppóban hajtották végre, ahol öt gyerek és három nő is meghalt.