A tervezett audiencia hírét a Vatikánban is megerősítették. Az elnök a kedden bejelentett európai látogatása során, március 24-én és 25-én Hollandiában részt vesz a nukleáris biztonsági csúcstalálkozón, 26-án Brüsszelben pedig az uniós-amerikai csúcson. Obama első ízben keresi majd fel az EU-s intézményeket.
Az amerikai elnök kétoldalú megbeszélések folytat majd a holland, a belga és az olasz kormány tagjaival, valamint a NATO főtitkárával. Barack Obama, aki a The New Yorker magazin által vasárnap közölt nyilatkozata szerint elnöki örökségének egyik kulcselemeként tekint a szegények és a gazdagok közötti különbségek csökkentésére, több alkalommal is elismeréssel szólt a pápáról. Egy decemberi beszédében méltatta a katolikus egyházfőnek a társadalmi különbségeket is ostorozó apostoli buzdítását.
Az Egyesült Államok elnökei csak igen ritka esetben hivatkoznak a pápára, de Obama a CNBC televíziónak nyilatkozva már októberben méltatta az egyházfő alázatát és a szegények, a homoszexualitás, a fogamzásgátlás és az abortusz kérdésében tett kijelentéseit. Az elnök úgy vélekedett, hogy Ferenc Krisztus tanításai szerint él, és hihetetlen alázatról tett tanúbizonyságot.
A protestáns többségű Egyesült Államokban a katolikus a legnépesebb keresztény egyház. A legnagyobb katolikus lakossággal rendelkező országok közül az Egyesült Államok a negyedik Brazília, Mexikó és a Fülöp-szigetek után. A washingtoni politika legmagasabb szintű vezetői közül Joe Biden alelnök, John Kerry külügyminiszter és John Boehner képviselőházi elnök is római katolikus. A pápa beiktatásán az amerikai küldöttséget az alelnök vezette.
Obama és Ferenc pápa még nem találkozott egymással.