Makszim Lenko egy kijevi tévének péntek késő éjszaka nyilatkozva közölte, hogy az SZBU az után indított nyomozati eljárást, hogy megvizsgálta az ellenzéki Haza párt szerverein talált anyagokat, amelyek házkutatáskor kerültek a hatóság birtokába. Lenko szerint a lefoglalt anyagokból kiderült, hogy a tüntetések megszervezésekor előre készült olyan forgatókönyv is, amely szerint a tiltakozókkal szemben erőt alkalmaznak a hatóságok, ami nagy visszhangot kelt az országban és aláássa a hatalom és az államfő tekintélyét.
„Tudomásom szerint pont a mai napon, a (szerverekről lefoglalt) anyagok alapján nyomozati eljárás indult az államhatalom megszerzésére irányuló cselekedetek gyanújával” – mondta a főnyomozó. Makszim Lenko hozzátette, hogy a nyomozást a belbiztonsági szolgálat végzi, és a büntetőeljárási törvénykönyv két hónapot irányoz elő a vizsgálat lefolytatására.
Közben a kijevi média arról adott hírt szombatra virradóra, hogy a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban büntetőjogi eljárás indult egy meg nem nevezett ellenzéki párt két tagja ellen terrorcselekmények előkészítésének gyanújával. A híradások szerint az őrizetbe vett gyanúsítottak energiaipari létesítmények ellen terveztek támadásokat. Volodimir Voropaj, a belbiztonsági szolgálat helyi parancsnoka közölte, hogy házkutatás során két trotilos pokolgépet, két kézigránátot, második világháborús lőszereket és számítógépeket foglaltak le náluk.
A Moody's Investors Service péntek éjjel, az európai és amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy Ukrajna államkötvény-osztályzatát az eddigi „Caa1”-ről egy fokozattal, „Caa2”-re rontotta, és az új osztályzatra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben. Ukrajna „Caa2” besorolása – amely más hitelminősítők módszertanában „CCC”-nek felel meg – a legrosszabb szuverén adósosztályzat egész Európában. A „Caa/CCC” minősítési kategória már rendkívüli kockázatokra figyelmezteti a befektetőket az érintett adóssal kapcsolatban.
A héten egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's is ebbe a kategóriába süllyeszttette Ukrajnát, az addigi „B mínusz/B”-ről egy fokozattal, „CCC plusz/C”-re rontva a hosszú és a rövid futamidejű ukrán szuverén devizaadósság besorolását.