Erős földrengés volt Görögországban

Még Athénban is érezték azt a földrengést, ami súlyos anyagi károkat okozott Kefalónia szigetén.

VZ
2014. 02. 03. 6:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rengés középpontjához legközelebb lévő Likszuri városban súlyos anyagi károk keletkeztek, és néhányan könnyebb sérülést szenvedtek Kefalónia polgármestere szerint.

Az 5,7 és 6,1 közötti erősségű földmozgás közép-európai idő szerint négy órakor történt, és fészke 13,7 kilométer mélyen volt. Likszuri kisváros Pátra várostól (a Peloponnészosz félsziget északi csücske) 122 kilométerre nyugatra, Kefalónia sziget székhelyétől, Argosztólitól pedig 12 kilométerre északnyugatra van.

Az utóbbi egy hétben szinte folyamatosan rengett a föld a szigeten. A hétfőit megelőző legnagyobb rengés – 5,9-es erősségű – egy héttel korábban volt. A sziget lakosai emiatt másutt lakó rokonaiknál, ismerőseiknél, illetve a szigethez küldött hajókon laknak. Kefalónia polgármestere és az athéni intézet azt tanácsolta a sziget lakosainak, hogy egyelőre ne is térjenek vissza otthonukba, mert további rengésekre lehet számítani.

A hétfői rengést a szomszédos Zákinthosz szigeten is lehetett érezni, sőt még Athénban is. Kefalónián és Zákinthoszon nagy pusztítást végzett egy 1953-as földrengéssorozat. Az első, 6,4-es erősségű rengésben több száz ember meghalt, majd három nap múlva egy 7,2-es erősségű rengés romba döntött csaknem minden épületet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.