Miközben Ukrajna az államcsőd szélén táncol, a Krím félszigeten robbanásközeli a hangulat oroszok, tatárok illetve ukránok között, Janukovics pedig továbbra sem mond le, a parlament csupán május 25-re írta ki az előre hozott elnökválasztást. A honatyák a kialakult helyzetben sem érezték úgy, hogy változtatniuk kellene a jogszabályon, mely március végi jelöltállítási határidőt és 90 napos kampányidőszakot ír elő. Ráadásul a Janukovics és az ellenzék között még az elnök távozása előtt megkötött paktumban decemberi dátum szerepelt, ami már csak azért is furcsa, mert eredetileg 2015 januárjában tartottak volna elnökválasztást, így az egy hónappal korábbi időpont már akkor sem tűnt hatalmas engedménynek.
Persze nem csak ezzel van gond: Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója szerint az a mód, ahogy a parlament elmozdította Janukovicsot, nem felelt meg az ukrán alkotmány vonatkozó, 111-es cikkének, amely az impeachment eljárás kereteit szabályozza. Ebből adódóan szigorúan jogi szempontból Janukovicsnak akár igaza is lehet, amikor azt hangsúlyozza, hogy mivel nem mondott le, továbbra is ő Ukrajna legitim elnöke. Ezzel együtt amit mond, azt vélhetőleg már nem teljesen saját akaratából mondja, szavai mögött inkább orosz nyomásgyakorlás képe sejlik fel. Tényleges hatalmát de facto már elvesztette, hiszen Kijevet elhagyta, kormányának tagjai részben elmenekültek, részben leváltották őket, a fegyveres erők az új vezetéshez lojálisak, és a Nyugat is elismerte Olekszandr Turcsinovot ideiglenes államfőnek.
2010-ben több mint húsz jelölt indult az elnökválasztáson, most viszont megjósolhatatlan, kik és hányan szállnak majd versenybe. Papíron akár Viktor Janukovics is csatasorba állhatna, persze a nemzetközi körözés ezt komolyan nehezítené. A februári ostromállapot előtti utolsó ukrán felmérés azt mutatta, hogy a volt elnök győzelmet aratott volna az első fordulóban, a másodikban viszont biztos volt a bukás. Az akkori számítások Vitalij Klicskót nagy esélyesnek mutatták. Ehhez képest a korábbi profi bokszoló pártja, az UDAR a most belengetett kormánytagok listáján egyetlen posztot sem kap, miközben ők adják a Verhovna Rada harmadik legnagyobb frakcióját. Klicsko szinte biztosan elindul majd az államfői posztért.
Ugyanez mondható el Julija Timosenkóról is, eddigi karrierje legalábbis ezt ígéri. Gátat szabhat ambícióinak egészségügyi állapota, hiszen roppant legyengült, kerekesszékbe került 2011 óta tartó börtönbüntetése idején. Az ukránok valószínűleg Janukovics regnálása alatt sem felejtették el a Timosenko-elnökség hivatali idejét, melyet mélyen átszőtt a korrupció. Ennek fényében meglepő a honatyák felsorakozása Olekszandr Turcsinov mögött. Az „új arcok a régi arcok” szlogen az ő esetében többszörösen is igaz, hiszen amellett, hogy régóta Timosenko jobbkeze, agit-propos múlttal is bír a szovjet időkből, és volt már a nemzetbiztonság vezetője is. Jelenleg „csak” házelnök, ideiglenes államfő és vezérkari főnök egyben. Semmi sem zárja ki, hogy ő is induljon a választáson, persze a gázhercegnő szava itt igen sokat nyom a latban.
A Haza, a Szvoboda, a Gazdasági Fejlődésért Csoport és a kommunisták, vagyis a többi parlamenti párt elnökjelöltjéről egyelőre nem tudni biztosat.
Janukovics parlamenti ellenzéke mellett a Majdan tüntetői és beszálltak a politikai játszmába. Elnöki címre egyelőre egyetlen utcai szónok sem tör, a kormányba viszont delegálnak tagot (Pavel Petrenko, az Avtomajdan vezetője ifjúsági és sportminiszterként tevékenykedhet tovább). Csekély befolyásuk a legitim parlamenti döntésekre nem jelent súlytalanságot, az utcán ragadó radikálisok ugyanis együtt járőröznek a rendőrökkel, és uralják a köztereket.
A most felállt kormány valóban szakértőinek tűnik az előző évek kabinetjeihez képest, úgy tűnik, a parlament nem négy évre akar tűzoltót keresni. Ezzel párhuzamosan kezdődhet a gazdasági konszolidáció.
