Alig egy héttel ezelőtt méretes nyaklevest kapott az európai migrációs politika. Svájc három kérdésről tartott népszavazást február 9-én. A terhességmegszakítás, illetve a vasútfejlesztés mellett az alpesiek a bevándorlókkal kapcsolatosan is állást foglaltak. A voksolók minimális többsége (50,3 százalék) úgy gondolja, hogy gátat kell szabni a migránsok áradatának és valamiféle kvótarendszert volna érdemes meghatározni arról, mennyien jöhetnek dolgozni és telepedhetnek le Svájcban. Uniós országok sokaságát fűzi kétoldalú vagy multilaterális egyezmény az országhoz, így a döntés nem csupán a szabad munkaerő-áramlásban hívő brüsszeli bürokratákat, de a tagállamok polgárait is élénken foglalkoztatja.
Nem a mostani az első ilyen végeredménnyel záruló népszavazás Svájcban. Az országban – ahol egyébként több referendumon voksolnak évente, mint más európai államok polgárai egész életükben összesen – 1970-ben már szavaztak a nemzetközi migráció kérdéséről. Ettől az évtizedtől nagyjából 40-43 ezer bevándorló lépte át a határt évente. 2013-ra ez a szám 125 ezerre emelkedett. Az országban ma nagyjából 100 ezer muzulmán él, a felsőoktatásban dolgozó tanárok 50 százaléka külföldről érkezett. Naponta 100-110 ezer francia ingázik a határon, a németek közel 270 ezren teszik ugyanezt, az olaszokról nem is beszélve. Magyar ajkú svájci állampolgárból 12 ezer van, míg ugyanennyi honfitársunk dolgozik svájci útlevél nélkül. A legnagyobb politikai egységnek számító Svájci Néppárt mindezek hatására úgy döntött, 2005 és 2008 után újra népszavazást kell tartani a bevándorlás korlátozásának kérdésében. A magas részvételi arány mellett lebonyolított referendumon a keleti és középső országrész kantonjai elsöprő többséggel igennel szavaztak, míg a déli és a nyugati kantonokban a nem voksok kerültek túlsúlyba.
Franciaországban és az Egyesült Királyságban hosszú évek óta olykor parttalan vita tárgyát képezi a migráció, amire a svájci döntés erőteljesen rányomhatja a bélyegét, ezért cikkünkben ezeket az országokat és kilátásaikat vesszük górcső alá. Számos magyar úti célja között első helyen vannak a fenti államok, így mivel honfitársaink sorsát is befolyásoló kérdésről van szó, azt is megnézzük, mik az ő lehetőségeik, ha dolgozni vagy ha henyélni szeretnének Londonban vagy Párizsban.
A 2012-es adatok szerint 180-220 ezer bevándorló érkezik Franciaországba egy év alatt. Az időről időre felerősödő kormányzati felhangok ellenére viszonylag könnyű a letelepedés. Bár az Hollande-kabinet szigorú fellépést ígért az illegális bevándorlókkal szemben, a statisztikák nem erről tanúskodnak, sőt ki lehet jelenteni, hogy a Sarkozy-érában jóval nagyobb volt a ki- vagy visszatoloncolások száma, mint most. A francia lakosság közel 9 százalékát a külföldről érkezők teszik ki. Azonban míg Svájcba németek, olaszok és portugálok, vagyis zömmel uniós polgárok indulnak a legtöbben, addig Franciaországba Afrikából, onnan is főként Marokkóból, Algériából, Maliból áramlanak a migránsok.
A bevándorlásellenességet zászlajára tűző Nemzeti Front a felmérések szerint félelmetesen jól szerepelhet az európai parlamenti választásokon. A Marine le Pen vezette szélsőjobboldali párt várhatóan meglovagolja majd a svájci fejleményeket. Erre persze csak korlátozott mértékben van módja, hiszen Párizs nemcsak uniós tag, de a EU egyik zászlóshajója, és kiáll a közösségen belüli szabad mozgás alapelve mellett.
A franciák egy része rettegve várta, mi történik majd január 1-jétől, amikor lejár a moratórium, és a románok, illetve a bolgárok számára megszűnik a korábbi munkaerő-piaci korlátozás. Sokan attól tartottak, hogy a már így is több tízezres, napjait zömmel munkanélküliként tengető roma közösség – akik nagy része a külvárosokban összetákolt illegális telepeken húzza meg magát – tovább gyarapodik, növelve ezzel a rájuk fordítandó szociális kiadásokat. A várt keleti invázió egyelőre elmaradt. Ez egyfelől annak köszönhető, hogy a tartósan 10 százalék körül mozgó munkanélküliségi ráta miatt már nehezebb külföldiként munkát vállalni. Másrészt például a korábban Romániában is rendkívül divatos francia nyelv oktatása radikálisan visszaszorult a német és az angol javára, Franciaországban viszont egyre több munkakörben várják el a magas szintű francia nyelvtudást. A francia szakmunkások a jobb kereset érdekében tömegesen vándoroltak például Nagy-Britanniába, a helyüket pedig nagyrészt kelet-európai vendégmunkások, főképp lengyelek foglalták el.
A francia a legönzetlenebb szociális háló Európában – véli a portálunknak nyilatkozó Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet kutatója, akinek nem is igazán kételkedhetünk a szavaiban, ha egy röpke pillantást vetünk az ellátórendszer egyes zsebeibe. Automatikusan munkanélküli segély jár azoknak a migránsoknak, akik bizonyos idő után elvesztik állásukat, de Franciaországban laknak. Ha ők áthozzák családjukat, ők is bekerülnek a szociális védőernyő alá. Az államnak ez semmiképpen nem érdeke, úgyhogy ez a pillér hamarosan meg fog szűnni.
Ha valaki Magyarországról utazik francia területre, uniós polgárként (az ingyenesen kiváltható európai egészségbiztosítási kártyával) azonnal igénybe veheti az egészségügyi ellátórendszert. Minimális időtartamú munkavállalást követően jogosultak vagyunk munkanélküli segélyre, ami régiónként változik, 500-600 euró között mozog. A lakhatási támogatás értelemszerűen Párizsban a legmagasabb (150-200 euró). Egy 3-4 gyerekes család 500-600 eurót szintén össze tud szedni családi pótlékból. Az utóbbi hónapokban kitoloncolt cigány kolóniák felnőtt tagjai 300, a gyermekek 100 eurót kaptak kizárólag azért, hogy elhagyják új hazájukat. Naná, hogy sokan azonnal visszatértek a francia városokba.
A szociális turisták tehát magyar viszonylatban mérve rettentő jól keresnek: havi 200-250 ezer forintra is szert tehetnek, ha munka nélkül téblábolnak valamelyik francia városban.
Bár a bevándorlásellenesség pártpolitikai szinten talán Franciaországban volt jelen a legerősebben a kontinensen az elmúlt években, az utóbbi hónapokban a brit kormány viszi a prímet a migránsok ostorozását illetően. 1995 és 2011 között 9 millióan érkeztek külföldről az Egyesült Királyságba. David Cameron a bevándorlás korlátozásának kérdésében olyan konfliktust vállalt fel az Európai Unióval, melyet rajta kívül egy EU-s kormányfő sem mert megtenni korábban. Belpolitikai támogatottsága nemcsak pártszinten mérhető az ügyben, annak ellenére, hogy a britek a korábbi évtizedekben kifejezetten befogadónak számítottak. A Függetlenségi Párt eközben a nemzetközi migráció megállítását zászlajára tűzve egyre népszerűbb a szavazók körében.
A BBC januári felmérése szerint ma a szigetországi lakosság 56 százaléka hevesen ellenzi a külföldi munkavállalók özönét, ami 30 éves mélypontot jelent. A kormányfő egyik közelmúltbeli interjújában évi 75 ezres kvótát emlegetett, ami a töredéke a mostani éves migránsszámnak. EU-tagként Nagy-Britannia természetesen nem állapíthat meg munkaerőplafont, hiszen ezzel uniós alapjogot, alapszerződést sértene.
A briteknek figyelembe kell venniük olyan tényeket is, hogy egyes foglalkozási területekre az alacsony jövedelmi kilátások miatt ők már szinte nem is pályáznak, míg a bevándorlók versengenek ezekért a lesajnált állásokért. Svájctól eltérően az angol nagyvárosokba zömmel harmadik világbeli bevándorlók érkeznek, akik alulképzettebbek, szakmával nem rendelkeznek.
Bár vannak, akik ötödik legnagyobb magyar városként beszélnek Londonról, a brit statisztikai hivatal adatai szerint nem fértünk be az első tízbe a legtöbb bevándorlót adó országok listáján. Jamaica a maga 160 ezresre becsült angliai közösségével a tizedik.
Ami a szociális hálót illeti, Gálik Zoltán (MKI) úgy véli, az még gazdagabb lehetőségeket nyújt, mint a francia. Az ingyenes háziorvosi, sebészeti ellátás, mint uniós polgárnak, minden magyarnak jár, ha eltöri a lábát a Soho forgatagában. A vizitdíj fogalma már több kormánynál is felmerült, de még Margaret Thatcher sem merte bevezetni. Ha az ember hétről hétre bemegy a munkaügyi központba, és bizonyítani tudja, hogy folyamatosan keresett állást – ezt egy teszt segítségével könnyedén meg lehet tenni –, akkor munkanélküli segélyt kaphat. Ez átlagosan 120 ezer forintnyi jövedelmet jelent havonta.
Családi pótlékot 16 éves kor alatti gyermek után fizetnek, itt nagyjából 33 ezer forintot tehetünk zsebre. Ráadásul a child benefit akkor is jár, ha a gyerek ott sincs az országban, ezzel rengeteg bevándorló visszaél.
Ha az ember el tud helyezkedni, akkor lakhatási támogatásra is jogosult, ami egyszobás lakás esetén 100 ezer, négyszobásnál 160 ezer forint körüli összeget jelent. Az MKI kutatója úgy véli, uniós polgárként akár munka nélkül is összekaparható 150-200 ezer forintnak megfelelő font egy hónapban. Ez pedig a szociális háló ilyen kihasználtsága mellett már nem sokáig működhet.
Gálik szerint egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy a munkaerő-piaci tilalmak január 1-jei fellazulásával elindult-e az áradat Bulgáriából és Romániából. Jelenleg nem érzékelhető roham, akik nagyon akartak, már korábban kivándoroltak, és kihasználták az ellátórendszer nyújtotta előnyöket.
Mindent egybevetve egyébként kőkemény brit közgazdasági számítások bebizonyították, hogy a szigetországi munkaerőpiac még mindig inkább profitál a mérhetetlen mennyiségű migráns érkezéséből, mint bukik rajta. A kérdés csak az: meddig?
