Több tucat rendőr sérült meg a zavargásokban

Sok rendőr sérült meg diákokkal való összecsapásokban Koszovóban.

PR
2014. 02. 07. 22:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség szóvivője szerint a helyzet az után fajult el, hogy a diákok kövekkel dobálták meg és vörös festékkel öntötték le a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. A zavargásban egy rendőr fejsérülést szenvedett és többen lábukat, illetve kezüket törték. A történtekkel kapcsolatban harminc diákot vettek őrizetbe a hatóságok.

A tüntetéseket az váltotta ki, hogy a koszovói sajtóban megjelent hírek szerint a pristinai egyetem több professzora is az interneten létrehozott „álszaklapokban” jelentetett meg cikkeket azzal a céllal, hogy a valóságnál fontosabbnak tüntesse fel a tudomány terén elért eredményeit. Az ügyet nagy felháborodás kísérte Koszovóban, ahol kiterjedt a korrupció és az oktatási rendszer hírhedten gyenge színvonalú és átpolitizált.

A parlamentben az ellenzék lemondásra szólította fel az egyetem vezető testületét, a kormány pedig azt javasolta, hogy vizsgálják meg az összes, 1990 óta megjelent tudományos cikket. A rendőrség és az ügyészség még nem tett lépéseket az ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.