Az egy éve megválasztott Ferenc pápa elődje történelmi tettet végrehajtva időskorára tekintettel távozott a római egyház éléről, a különleges nyugdíjba vonulás sok gyanakvásra okot adó cselekedetét azonban rögvest háttérbe szorította Ferenc pápa mélységesen emberi fellépése. Az azóta eltelt egy esztendőt a katolikus egyház tévéreferens papjával, Török Csaba atyával tekintettük át.
– Lehettek, akik furcsán grimaszoltak, talán csalódtak is, amikor egy szerényen integető, egyszerű, fehér ruhás bácsi sántikált ki a bazilika bíborszín függönyei közül egy éve. A média azelőtt a végletekig izgatta a közvéleményt fekete pápáról, Péter nevűről, fiatalról, reformerről, liberálisról, tengerentúliról. Valójában melyek lettek az argentin bíboros pápaságának fő súlypontjai?
– Világos, hogy a pápaság nem egy politikai intézmény, éppen ezért a hangsúlyok is lelki természetűek. Ezekkel általában a sajtó kevésbé foglalkozik. Előtérbe került a szegénység kérdése, ami elsősorban nem abban nyilvánult meg, hogy a pápa a Szent Márta-házban lakik-e, hanem hogy homloktérbe került a szegények ügyének felkarolása, ami a pápa szerint nemcsak társadalmi vagy szociális, de lelki, hittani feladat is. Emellett kaptunk egy buzdítást is: egy missziós megtérésen keresztül akarja átszabni az egyház arcát a szentatya. Arról van szó, hogy az egyháznak össze kell szednie magát, meg kell újulnia, hitelesen és korszerűen hirdetnie ebben a világban Krisztus üzenetét. Változik az egyház szerkezetileg is, aminek kapcsán a pápa leszögezte, hogy az ő intézkedései elsődlegesen a Vatikánt érintik. Ennek részeként felállt a nyolcfős bíborosi bizottság, áttekintik a vatikáni pénzügyeket és a bankot, az elmúlt hónapban ráadásul megszületett egy gazdasági tanács és egy felügyeleti szerv is. A Vatikán világiakat is jobban bevonó, teljes átalakításának már látszanak az irányai. Emellett természetesen helyi szinten is átalakulásokra lesz szükség, de mint fogalmazott, ezen a téren „a pápa nem helyettesítheti a püspököket”.
– A pápa mindeközben médiajelenséggé vált.
– Át is tört néhány falat, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Nem úgy jelenség, mint II. János Pál, aki a tömeg nagy gesztusaival tudott jól bánni, hanem kicsi tettekkel és hiteles, emberközeli hanggal lépett föl.
– Egyszerű üzenet volt a „buona sera”, a bíborosok közé ülés a megválasztás után, a zarándokszámla kiegyenlítése március 14-én reggel, illetve a Santa Maria Maggiore-bazilikában tett váratlan látogatás
– Ennek közvetlen kapcsolata van a pápa névválasztásával, amiről rögtön az első sajtótájékoztatóján beszélt a VI. Pál teremben: Szent Ferencet követve a szegénység és a béke szolgálata központi szerepet kap nála. De ugyanígy az egyszerűség és a közvetlenség is a jellemzője, emlékezhetünk rá, hogy a riói ifjúsági találkozóról hazafelé a repülőn, megtartva az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót, közvetlen hangvételű beszélgetésbe elegyedett az újságírókkal. Egyikük meg is kérdezte, mi van a táskájában, amelyet oda- és visszaúton maga vitt a gépre. „A zsolozsmám és a borotvám” – válaszolta. Majd még hozzátette: „Hozzá kell szoknunk, hogy normálisan viselkedünk.” Ő így képes Isten jelenlétét egészen sajátosan közvetíteni. Nem egy rendkívüli szuperhős, hanem egy egyszerű ember, akiből mégis sugárzik Isten jelenléte.
– Mindeközben a sajtó szinte akként kezeli; bombaként robbant a világi médiában egy-egy forradalminak nevezett kijelentése éppen azon a bizonyos repülőúton a homoszexualitással vagy másutt a cölibátussal kapcsolatban. Hirtelen ugrott egyet az eladás, a nézettség, a kattintásszám. Miközben a „Ha valaki meleg és az Urat keresi, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?” mondatnak nyilvánvalóan kiragadták a legvégét.
– A pápának aligha az a feladata, hogy folyton méricskélje a szavait azzal számolva, hogy a sajtó ebből mit fog kihozni. Éppen az őszinteség, a közvetlenség szűnne meg, ami miatt hiteles. Egy állandóan médiaaggyal gondolkodó pápa hiteltelen is lenne, mert nem lenne őszinte. Közben azért világos, hogy a katolikus sajtót embert próbáló munka elé állítja az új pápa fellépése, fel kell nőni a feladathoz. Federico Lombardi szentszéki szóvivő gyakran kommentálja a pápa körüli eseményeket, különösen azokat, amiket a sajtó felfúj, legyen az akár egy-egy kiragadott mondat. Aki azt hiszi a pápa gesztusai alapján, hogy az egyház alapvető evangéliumi tanítása megváltozott, csalódni fog.
– A két konkrét ügyben, ami miatt hónapokig dörzsölte a tenyerét a liberális média, hogyan tette tisztába Ferenc pápa kifacsart szavait a Vatikán?
– A homoszexuálisokkal kapcsolatos kijelentés esetén nem volt szükség semmilyen dokumentumra, Ferenc pápa pontosan azt mondta, amit bárki elolvashat a katolikus egyház katekizmusában. Vagyis hogy a homoszexuális hajlamért erkölcsi felelősség, bűnösség senkit nem terhel. Más kérdés, hogy a hajlamával hogyan tud együtt élni. Világos, hogy a katolikus egyház a házasságot mint szentséget egyedül és kizárólagosan egy férfi és egy nő Istentől megáldott életszövetségének tekinti, nincs ennek alternatívája vagy béta verziója. Ez nem változhat, mert – hittani tanításunk szerint – ez isteni törvény, nem az egyház találta ki. Másrészt a pápa azt erősítette meg, ami több egyházi dokumentumban benne van, hogy a homoszexuális személyeket különös szeretettel és odafigyeléssel kell fogadni a közösségeinkben. A cselekedetekben megélt homoszexualitást továbbra sem fogadja el az egyház, ugyanakkor ahhoz, hogy egy ilyen hajlammal bíró ember meg tudja élni a hitét, fontos, hogy elfogadásra, barátokra, közösségre találjon az egyházban. A cölibátus kérdésében úgy állunk, hogy az aktuális helyzet logikájával ellenkezne, ha itt most szabadjára lenne engedve a kérdés. Pont most, amikor ősszel készülünk egy rendkívüli szinódusra a házasság és a család témájában, s ezt egy év múlva követi egy rendes szinódus is ugyanerről. A nős férfiak pappá szentelésének a kérdése nem szerepel a prioritások között. Először a házasság, a család témakörében szükséges bejárni a pályát, amelyet a szinódusra világszinten kiadott előzetes kérdőív is megjelöl. Azt egyébként már a II. vatikáni zsinat világossá tette, hogy a cölibátus teológiailag vagy dogmatikailag nem tartozik a papság lényegéhez, ez egyházfegyelmi szabály, amely ehhez mért egyházi döntés alapján változhat. Természetesen egy ilyen döntés csak akkor felelősségteljes, s nem pusztán valamilyen „divatot” kiszolgáló, hogyha megelőzi egy nagyon alapos mérlegelés – például a házasság és a család intézményéről, ennek a papi szolgálattal való összeegyeztethetőségéről a mai világban.
– Szinte ropogós téma az elváltak ügye, itt is sokan várnak talán az indokoltnál is jobban valamiféle „feloldozást” Ferenc pápától. Miben reménykednek?
– A labda már régen föl van adva. Hangsúlyozni kell, hogy a kérdés nem egyszerűen az elváltak, hanem az elvált újraházasodottak ügye, amely már II. János Pál óta napirenden van. Az egyház szerteágazó tapasztalataiból adódóan mindig is ismerte a házasság emberi árnyoldalait, nehézségeit. Eddig is számoltunk azzal, hogy nem minden, templomban kötött házasság beteljesült, valóban érvényes szentségi házasság, vagy hogy egy szentségi házasság is zátonyra futhat, adott esetben a különválás is bekövetkezhet. Mindezek kapcsán van kidolgozott egyházi, lelkipásztori, jogi álláspont. Jelenleg a kérdések inkább akörül forognak, hogy az egyház gyakorlati hozzáállásában mi az, amin kell vagy lehet változtatni. Sok olyan visszajelzést kapunk, hogy az egyedül maradt házasok magányosnak érzik magukat és nem kapnak segítséget. Kérdés, hogy miként lehet az egyház tapintatosabb, figyelmesebb, nyitottabb, segítőbb és befogadóbb velük. Az ezzel kapcsolatos teljes problémakör kérdésként szerepel a szinódusi kérdőíven is, tehát ősszel kerülnek asztalra a válaszlehetőségek. A világegyház hatalmas, a Föld minden pontjáról érkeznek javaslatok, ezen a téren most nem kellene elébük vágni. Arról szó sincs, még lehetőség szintjén sem, hogy valamiféle válásliberalizáció jelenjen meg a katolikus tanításban. Tudható, hogy vannak, akik ezt várják. Az egységet és a felbonthatatlanságot mint a házasság alapvető tulajdonságait azonban nem lehet a szótárból törölni, olyan vonások ezek, amelyek a Szentírás tanításából fakadnak.
– A pápa közben személyesen is foglalkozik a híveknek mindenféle más gondjával-bajával is, több olyan történet is „fut”, hogy felhív valakit telefonon. Ez példamutató minden lelkipásztor számára, ugyanakkor az éles megfogalmazásoktól sem riad vissza, amikor papok unalmas prédikációiról, vagy a papképzés kapcsán „kis szörnyetegekről” beszél. Nincs kockázata annak, hogy nyilvánosan kritizálja az egyházat?
– A pápa ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos álláspontja megfogalmazást nyert az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításban, de ez különösen olyan témakör, ahol a pápa torzítva jelenik meg a médiában. Ma Ferenc pápára hivatkozva sokan úgy érzik, szidhatják a papokat, éppen amiatt, ami tulajdonképpen az ő személyes problémájuk az egyházzal. A helyzet viszont az, hogy ha hiteles, teljes képet nézünk a pápai tanításról, akkor látnunk kell, hogy nemcsak a papokkal van probléma, hanem a világi hívőkkel is. Házasokkal, fiatalokkal, idősekkel; tehát a pápai tanítás egésze egyáltalán nem csak a papokról szól. Valahogy a papokon kívüli kritika nem megy át a média szűrőin, nyilvánvalóan azért, mert senki nem szereti, ha a saját hibáit hallja néven nevezve. A pápa egyébként magát a médiát is illette nem egyszer kemény szavakkal A szegénység nemcsak a papságnak program, hanem a teljes nyugati világnak is, amely fogyasztói szemlélettel feléli a világ javait. Hogy alázatosan és tisztelettel kell megszólalni, nemcsak a prédikátor problémája, hanem például a magukat kereszténynek nevező politikusoké is. Az, hogy nem karriert vagy pénzt kell keresni, hanem a szolgálatot, ez minden egyes emberre vonatkozik, aki bármilyen feladatot vállal egy közösség életében. Ezek – és még sok más – részletesen és kifejtve mind megvannak az Evangelii Gaudiumban (február óta magyar nyelven is – a szerk.). A világi híveknek nem a papoktól kell várni minden reformot, átalakulást, megújuló egyházat, miközben ők a páholyban ülnek, aztán kritizálják a rendszert, ha az eredmény nem tetszik. A pápa ezt kerek perec leírja. Ezekben az ügyekben ki kell mondani: mindenki érintett. Minden egyes megkeresztelt ember, hisz mindannyian – szavai szerint – „misszionárius tanítványok” vagyunk, akiknek egyre aktívabb szereplőkké kell válniuk az egyház életében.
– Ezek szerint nem csak „a lelátó népének” szóló protokollesemény volna az sem, ha Ferenc pápa beígért 2016-os magyarországi látogatása létrejönne. Létrejön?
– A dolgok formális rendje, hogy az adott ország államfője és egyházi vezetői, püspöki kara hívja meg a pápát, itt ezzel nincs probléma, ez kvázi megtörtént. Arra várunk, de még várnunk kell, hogy az időpontok le legyenek szögezve, és ez nem történhet meg két évvel előre, 2015-ben lesz esedékes. Ha pedig mi itthon a Szent Márton-évre készülünk, akkor meg kell teremteni egy olyan lendületet, amibe belehelyezhető a pápalátogatás. Sok lelki feladatunk is van ebben, hisz a pápalátogatás nem reprezentatív ünnepség, formális esemény, hanem valóban egyházi, hitbeli, lelkipásztori „nagy pillanat”.
– Külön moszkvai sorozatban foglalkozott az MNO Kirill pátriárka és Ferenc pápa személyes találkozójának ügyével is, aminek esetleg Pannonhalma is a helyszíne lehet. Hogy állunk? Reális ez egyáltalán?
– Pillanatnyilag azt sem tudjuk, hogy ha jön 2016-ban Ferenc pápa, hová fog ellátogatni hazánkban. Hogy nem is Magyarországon, de egyáltalán létrejöhet-e egy orosz ortodox–katolikus csúcs, az, azt hiszem, ma teljesen megválaszolhatatlan kérdés. Épp az ukrán helyzet bonyolultsága mutatja, hogy a szereplők eltérő kontextusa miatt ez mennyire szerteágazó dolog. Azt tudjuk, hogy a pápa szabadon mozog a nyugati hatalmaktól, ellenben az orosz ortodox egyház pátriárkája nem függetlenedik az orosz bel- és külpolitikától. Ha most kellene a kérdésre konkrétan válaszolnom, azt mondanám, hogy ebben a pillanatban sokkal kisebb a valószínűsége egy ilyen találkozónak, mint egy-két hónappal ezelőtt volt. De nem szeretnék jósolgatni, nincs hivatalos információ a birtokomban.
– Az ukrán válság is rávilágít arra, amire Szíria esetében figyeltünk: a pápa rendre felszólal és imát is hirdet a békéért. A világpolitika vezetői pedig noha elismerik Ferenc pápa személyét és tevékenységét, mintha ebben kimerülne a nagy szimpátia, és nem hallják meg az efféle mondatokat: „a háború a fegyverkereskedelmet szolgálja”. Mi a teendő ebben a helyzetben?
– A Szentírásból fakadó kötelezettség a keresztények számára, hogy minden nap imádkozzanak a békéért. Ez spirituális szinten alapküldetésünk. Másrészről II. János Pál pápasága során, mindkét Bush-kormányzat alatt kiderült, hogy az egyház politikai lehetőségei korlátozottak. Pedig ahol vallási vonzatokkal is rendelkező konfliktus van, például Egyiptomban vagy a Közel-Keleten, ott a nagyhatalmak a minimális józanságról sem tudnak tanúságot tenni, mintha képtelenek lennének a vallásosság szerepét felmérni az adott helyzetekben. Ferenc pápa tudatosan mozog ezen a téren, teológiai párbeszédet folytat a muszlim világ vezetőivel, eközben azonban nem feledkezik meg az iszlám országokban élő keresztények szenvedéseiről, s erre emlékezteti dialóguspartnereit is. Ám a világban mindenkinek saját érdekei vannak, és gyakran nem látszik világosan, mi lesz a dolgok politikai végkifejlete. Azt azonban mindenképpen el kell mondani, hogy a béketárgyalások nagyon sokszor egyházi közreműködéssel valósulnak meg.
Hálaadó szentmisét tartanak Ferenc pápa megválasztásának első évfordulója alkalmából csütörtökön a budapesti Szent István-bazilikában 17.30-kor. A szentmisét Alberto Bottari de Castello érsek, Magyarország apostoli nunciusa mondja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjaival, élükön Erdő Péter bíborossal.
– Ferenc pápa szerteágazó feladatai közt van egy olyan is, amit szintén a történelem rótt ki rá, de nagy tapasztalatra nem támaszkodhat: a nyugalmazott pápával való kapcsolattartás. Hogyan alakult a „két pápa” viszonya?
– XVI. Benedek pápa egy évvel ezelőtt méltósággal, alázattal és tisztességgel vezényelte le a saját visszavonulását. Elzártan él egy kolostorban a Vatikánon belül, önmaga szorítja minimálisra érintkezését a külvilággal. Egy-egy megnyilatkozás, gesztus adódik csupán. Önmagát az imádságnak és a tanulmányoknak szenteli most. Ferenc pápa és XVI. Benedek között jól érzékelhető kölcsönös tisztelet van, kommunikálnak egymással, megbeszélik a közös ügyeiket, az emeritus pápa engedelmessége feltétlen Ferenchez, míg Ferenc pápa teljesen nyitott és elfogadó elődjével. Ennek gesztusértékű kifejeződése, hogy átvette Benedek pápa hitről írt enciklikájának kéziratát, és a legminimálisabb változtatással, betoldásokkal a saját neve alatt kiadta.
