Thaiföld láthatta a repülőt, de nem gondolta, hogy fontos

A thaiföldi hadsereg radarjai észleltek egy gyanús repülőgépet néhány perccel a Boeing 777-es eltűnése után.

MD
2014. 03. 18. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A légierő szóvivője elmondta: azért nem közölték korábban ezt az információt, mivel azt nem kérte senki kifejezetten. „Nem tulajdonítottunk neki semmi jelentőséget, a gép nem lépett be az ország légterébe, Malajzia pedig nem pontosította, hogy milyen értesülésekre kíváncsi” – mondta.

A tájékoztatás szerint a szóban forgó utasszállító kanyargós útvonalon repült a Malaka-szoros felé. Ez az a terület, ahol a malajziai hatóságok utoljára észlelték az eltűnt járatot. A thaiföldi szóvivő mindazonáltal hozzátette, a hadsereg nem biztos benne, hogy ugyanarról a repülőgépről van-e szó.

A maláj védelmi miniszter eközben visszautasította azt az amerikai bírálatot, amely szerint Malajzia nem osztott meg minden információt a kutatásban részt vevő külföldi kormányokkal. A tárcavezető szerint szoros az együttműködés mind az Egyesült Államokkal, mind pedig Kínával. „Reggel beszéltem Chuck Hagel amerikai védelmi miniszterrel és ezt követően kínai kollégámmal is” – mondta.

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó repülőgép március 8-án tűnt el rejtélyes módon, és azóta sincs nyoma. Fedélzetén 239 ember tartózkodott, köztük 154 kínai állampolgár. Az eltűnt repülőgép utáni kutatásban részt vevő országok száma a hét végén huszonhatra nőtt a korábbi tizennégyről. Kuala Lumpur azt követően kérte újabb országok csatlakozását, hogy arra a következtetésre jutottak: a repülőgép sokkal messzebbre juthatott, mint korábban gondolták.

A nyomozók szerint a gép még hét órával a felszállása után is jelet adott egy műholdnak, és ebből arra lehet következtetni, akár a Kaszpi-tenger keleti partjáig, akár az Indiai-óceán déli részéig eljuthatott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.