Tilos az ukrán nyelv használata Szevasztopolban

A Krími Autonóm Köztársaság pénzügyminisztériuma tervezetet nyújt be a rubelövezetbe történő belépéséről.

MD
2014. 03. 10. 12:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami jelentőségű, Kijevvel azonos státuszban lévő Szevasztopol állami közigazgatási hivatalának megbízott elnöke, Dmitro Bilik vasárnap rendeletben tiltotta meg az ukrán nyelv használatát a hivatali ügyintézésben és az ügyiratok vezetésében a város területén. Ugyanezzel az ukázával az oroszt nyilvánította a város állami szerveinek hivatalos nyelvévé – adta hírül hétfőn a Liga.net ukrán hírportál. A rendelet értelmében 2014. március 12-től csak orosz nyelven készülhetnek a hivatalos iratok a szevasztopoli városi közigazgatási hivatalban.

Szerhij Akszjonov krími kormányfő hétfőn egy orosz hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a Krímben szinte senki nem beszél ukránul, ezért a félszigeten két nyelv, az orosz és a krími tatár lesz használatban. „Mindenkinek lehetőséget fogunk biztosítani anyanyelve fejlesztésére, a krími tatárok nyelvhasználatát semmiképpen nem fogjuk korlátozni. A köztársaság területén »kétnyelvűség« lesz, ez biztos” – mutatott rá a kormányfő, megjegyezve, hogy az ukrán nyelv jövőjével kapcsolatban egyelőre nem tud mit mondani, mert azt alig beszélik, szerinte jó, ha a krími lakosság egy százaléka használja a mindennapokban.

Twitter-oldalán Akszjonov hétfőn azt is bejelentette, hogy a Krími Autonóm Köztársaság pénzügyminisztériuma kedden tervezetet nyújt be a Krímnek a rubelövezetbe történő belépéséről. „Arra törekszünk, hogy a hivatalos fizetőeszköz cseréje fájdalommentes legyen mind a lakosság, mind a vállalkozások számára” – írta a krími miniszterelnök.

Tojással és petárdával dobálták meg oroszbarát tüntetők Vitalij Klicskót, az Ütés (UDAR) párt elnökét hétfőn a kelet-ukrajnai Harkivban. A volt profi ökölvívó világbajnokot, aki az Európa-párti tüntetők nagygyűlésén vett részt, a testőrök esernyőkkel védelmezték. Az Unian ukrán hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a politikust nem találták el.

Mintegy száz oroszbarát tüntető sorakozott fel a színpad mögé, amelyen Klicsko felszólalt. „Oroszország”, „A fasizmus nem tör át” jelszavakat skandálva elkezdték tojással dobálni a politikus hátát. Amikor lement a színpadról és beült az autójába, az aktivisták a gépkocsi után két nagy erejű petárdát dobtak, amelyek nem messze az autótól robbantak fel.

Klicsko távozása után folytatódott az új ukrán vezetést támogató nagygyűlés, az oroszbarát aktivisták is a téren maradtak.

Orosz katonák hétfőre virradóra elfoglalták a krími Csornomorszkojében lévő ukrán rakétaegységet – jelentette a TSZN ukrán televízió internetes honlapján. Az oldal szerint a fegyveres orosz katonáknak sikerült teljesen az ellenőrzésük alá vonni az egységet.

Vladiszlav Szeleznyov, a védelmi minisztérium krími regionális médiaosztályának vezetője a Facebook közösségi portálon csornomorszkojei forrásokra hivatkozva azt írta, hogy hétfőn éjjel helyi idő szerint fél kettő tájban mintegy 200 orosz katona és 14 teherautó jelent meg a Csornomorszkojéban működő rakétatechnikai egységnél. Ostrommal és fegyverhasználattal fenyegetőzve behatoltak a katonai egység területére, lefegyvereztek valamennyi ott lévő katonát, közöttük az őrséget.

Szeleznyov szerint „a zöld emberkék” (orosz fegyveresek) arra kényszerítették a katonákat, hogy adják le a fegyvereket a raktárba, pecsételjék le a raktárat, és hagyják el a bázist. Hozzátette: értesüléseik szerint a bázison jelenleg két ukrán tiszt tartózkodik, akik a fegyvereket őrzik.

Ukrajna egységét támogató aktivistákat fogtak el fegyveres önvédelmi csoportok két külön incidensben vasárnap az orosz erők által ellenőrzött Krím félszigeten – közölték kijevi aktivisták, illetve az egyik elhurcolt családja. Korábban több városban is tömegdemonstrációk voltak. Putyin megmondta az uniós vezetőknek, hogy a nemzetközi jogon alapszik a krími csatlakozási terv, Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő pedig az Egyesült Államokba készül, hogy megvitassa a krími helyzetet. A brit külügyminiszter közlése szerint Putyin állításával ellentétben orosz katonák vannak a félszigeten, és szerinte idővel ki fog derülni, hogy Moszkva súlyosan elszámította magát a Krímmel kapcsolatban.

 

Kárpátalján motorosok tüntettek Ukrajna területi egysége és békéje mellett, de izmoznak a szélsőséges nacionalisták is, akik az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség betiltását követelik.

Jevpatorijában ultimátumot intéztek a krími hatóságok egy ukrán alakulat parancsnokaihoz: hétfő este 22 óráig arra kell utasítaniuk katonáikat, hogy adják le fegyvereiket, és adják át a létesítményt az orosz fekete-tengeri flotta különleges egységének.

Az Unian internetes oldalán arról számolt be, hogy Jurij Zserebcov, a Krími Autonóm Köztársaság kormányának képviselője vasárnap este adta át a felszólítást az ukrán alakulat parancsnokságának. Erről Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője írt a Facebook közösségi portálon.

Az ultimátum szerint 24 órán belül meg kell hozni a döntést az egység leszereléséről, az összes fegyver raktárakba helyezéséről, illetve a létesítmény átadásáról az orosz fekete-tengeri flotta különleges egységének.

Az indoklás szerint a követelést azért kell teljesíteni, hogy szavatolják a Jevpatorijában élő lakosok biztonságát, és elkerüljék a provokációkat az Ukrajnához tartozó terület Oroszországhoz való csatlakozásáról március 16-ra kiírt népszavazás előkészületei alatt.

Az ultimátumban az is szerepel, hogy a Kub–2M légvédelmi rakétarendszerek irányítóegységeit is át kell adni a létesítményt átvevő orosz egységnek. A dokumentumban hangsúlyozták, hogy az ukrán alakulat katonái a későbbiekben fegyvertelenül járőrözhetnek a fekete-tengeri flotta egységeivel. Az ukrán alakulat minden egyes, a referendum idejére fegyverét leadó katonájának a Krími Autonóm Köztársaság vezetése szavatolja biztonságát.

Az orosz külügyminisztérium hétfői közleményében közölte, az új ukrán vezetés teljes mértékben szemet huny a Jobboldali Szektor kelet-ukrajnai ténykedése felett és a szervezet „úgynevezett harcosainak fellépése miatt a régióban törvénytelenség uralkodik”. Az orosz külügyminisztérium az elmúlt hét végén Harkivban és Dnyipropetrovszkban történtekre hívta fel a figyelmet. Moszkvai közlés szerint Harkivban „maszkos, lőfegyvert viselő emberek békés tüntetőkre nyitottak tüzet”. A támadásnak sebesültjei is voltak.

Az orosz külügyminisztérium hétfőn azt is nehezményezte, hogy a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban a rendőrség hat orosz újságírót tartóztatott fel azzal az indokkal, hogy kizárólag „egyes, provokáló történetek feldolgozásában érdekeltek”. Moszkvában az ukrán hatóság fellépését a szólásszabadság korlátozásának tartják. Azt pedig kétoldalú egyezmények megsértéseként fogják fel, hogy a határon nem engedik be Ukrajnába Oroszország állampolgárait.

Jelenleg a Krím lakosságának 80 százaléka támogatja a terület csatlakozását Oroszországhoz – közölte hétfőn a terület legfelső tanácsának elnöke. Volodimir Konsztantinov kijelentette, hogy másfél héttel ezelőtt még csupán 75 százalékos volt a csatlakozás támogatottsága.

 

Az Unian ukrán hírügynökség internetes oldalán írt arról is, hogy a referendumon két kérdést tesznek fel: „Támogatja-e, hogy a Krím, az Oroszországi Föderáció jogalanyait megillető jogokkal, újból egyesüljön Oroszországgal? Támogatja-e, hogy helyreálljon a Krími Autonóm Köztársaság 1992-es alkotmánya, és a Krím Ukrajnán belüli státusza?”

Az Unian hétfőn a krími parlament sajtóosztályára hivatkozva közölte, a krími parlament nem ismeri el Oleh Abszaljamov kinevezését az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) krími részlegének élére. „A Krím nem egyszer nyilvánította ki, hogy az újsütetű ukrajnai álhatóságok által alkotmányellenesen elfogadott lépéseknek a Krími Autonóm Köztársaság területén nincsen jogi érvényük. Az úgynevezett »ügyvivő« ukrán elnök, Olekszandr Turcsinov törvényellenesen járt el, amikor rendelettel kinevezte Abszaljamovot az SZBU krími főosztályának élére” – áll a krími parlament sajtóosztályának közleményében.

A közlemény emlékeztet, hogy a parlament március 6-án „határozatot fogadott el a Krími Autonóm Köztársaság végrehajtó szervei rendszerének és szerkezetének átalakításáról”, és létrehozták a Krími Autonóm Köztársaság Biztonsági Szolgálatát, amelynek élére a krími miniszterelnök – „a krími alkotmánynak és a krími parlament házszabályának megfelelően” – a múlt csütörtökön Petro Zimát nevezte ki.

Az Unian hírügynökség közben arról is hírt adott, hogy a krími Bahcsiszerájban vasárnap délután oroszbarát önkéntesek elrabolták a helyi ukrán laktanya parancsnokát, Volodimir Szadovnyik alezredest. Oroszbarát aktivisták csoportja délután öt óra tájban erőszakkal egy gépkocsiba tuszkolta a laktanyába visszatérő alezredest, és ismeretlen irányba távozott vele. A parancsnokot utoljára az Orosz Egység párt bahcsiszeráji irodájában látták, de amikor az ukrán katonák felkeresték a pártirodát, hogy követeljék Szadovnyik elengedését, közölték velük, hogy az alezredes nincs ott – jelentette a Szabadság Rádió (a Szabad Európa ukrán adása) krími katonai forrásokra hivatkozva.

Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő bejelentést tesz kedden Rosztov-na-Donu oroszországi városban – vált ismertté hétfőn a politikus környezetéből származó forrásokból. Az orosz média szerint a bejelentés időpontjáról a későbbiekben tájékoztatják a sajtót. A politikus utoljára február 28-án lépett a nyilvánosság elé, ugyancsak Rosztov-na-Donuban, ahová megbuktatása után menekült. Janukovics akkor azt mondta, hogy továbbra is Ukrajna elnökének tekinti magát, és folytatni akarja harcát Ukrajna jövőjéért.

Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára és a szervezet elnökségét betöltő Ausztria külügyminisztere, Sebastian Kurz hétfőn Kijevben az új ukrán vezetés tagjaival tárgyal a jogállamisággal, valamint az emberi és kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos kérdésekről. Az ET képviselői a nap folyamán találkoznak Turcsinovval, Arszenyij Jacenyuk ügyvezető kormányfővel, Andrij Descsicja külügyminiszterrel és Pavlo Petrenko igazságügyi miniszterrel, akikkel egyebek mellett a kijevi tüntetések során történt emberijog-sértések kivizsgálásáról is egyeztetnek.

Hszi Csin-ping kínai elnök nyugodtságra és visszafogottságra szólított fel az ukrán válságban, amikor Barack Obama amerikai elnökkel és Angela Merkel német kancellárral is beszélt telefonon. A kínai média beszámolója szerint Obama helyi idő szerint hétfőn hívta fel az elnököt. Hszi bonyolultnak nevezte a helyzetet, és úgy vélte, minden fél részéről visszafogottságra van szükség annak érdekében, hogy a válság ne terjedjen tovább. A kínai sajtó beszámolt Hszi Csin-ping és Merkel vasárnapi telefonbeszélgetéséről is. Hszi hangsúlyozta: a megoldást párbeszéd, tárgyalások útján, törvényes keretek között kell keresni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.