Vasárnap este az egész országban lezárták a szavazóhelyiségeket. Az urnazárás előtt két órával az 1,78 millió szavazásra jogosult állampolgár 53 százaléka adta le voksát.
Az ellenzék körében többen is elégedetlenségüknek adtak hangot: Zoran Zaev, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy a kormány manipulálta a választókat, több helyen megsértette a szabályokat, és „tisztességtelen, civilizálatlan és nem demokratikus választásokat tartott”.
Ezzel szemben a kormányon lévő Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO–DPMNE) egyik tisztségviselője úgy vélte, hogy az embereket egyáltalán nem manipulálták, ők világosan kinyilvánították, kit támogatnak. Továbbá azt vetette az ellenzék szemére, hogy saját hibáiról próbálja kijelentéseivel elterelni a figyelmet.
A választási hatóság vasárnap közölte, hogy a voksolás békésen és jelentősebb közjáték nélkül zajlott le. Helyi civil szervezetek megfigyelői azonban több mint kétszáz szabálytalanságot jegyeztek fel, amelyek a szavazatvásárlástól kezdve a szavazóhelyiségek előtt elhelyezett kampányplakáton át a többszöri szavazatleadásig terjedtek.
A szavazás eredményeit tekintve nagy meglepetésekre nem lehet számítani. A kormánykoalíció fő ereje, a VMRO–DPMNE Gjorge Ivanov jelenlegi államfőt indította elnökjelöltként, aki második mandátumáért mérkőzik meg. A két héttel ezelőtt tartott első fordulóban Ivanov a voksok 51,65 százalékát szerezte meg, míg a második helyen Szteven Pentarovszki, a szociáldemokraták jelöltje végzett 37,57 százalékkal.
Az előzetes felmérések alapján a parlamenti választásokon szintén a VMRO–DPMNE a legnagyobb esélyes, így a miniszterelnöki posztot valószínűleg újra a 2006 augusztusa óta a kormány élén álló Nikola Gruevszki töltheti be.
A legutóbbi, 2011 júniusában tartott előre hozott parlamenti választásokat a VMRO–DPMNE vezette koalíció nyerte meg a szavazatok 38,98 százalékával.