Az Európai Bizottság – amelynek egyik feladata, hogy őrködjék az uniós jog tiszteletben tartásán – Magyarország ellen kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indított az EU bírósága előtt. Az európai adatvédelmi biztos a bizottság oldalán avatkozott be az eljárásba.
Kedden kihirdetett ítéletében a legfelsőbb uniós igazságszolgáltatási fórum emlékeztetett arra, hogy az irányelv alapján létrehozott felügyelő hatóságoknak minden külső befolyástól mentesen kell tudniuk ellátni feladatukat. E követelmény egyrészt azt jelenti, hogy feladatkörük ellátása során senkitől nem fogadhatnak el utasítást, másrészt pedig hogy döntéseiket politikai befolyástól mentesen kell meghozniuk, és az ilyen befolyásolás kockázatát is el kell hárítani.
„Márpedig ha egy tagállam számára megengedett lenne, hogy a felügyelő hatóság megbízatását a megbízatási idő lejárta előtt megszüntesse, anélkül, hogy tiszteletben tartaná az alkalmazandó jogszabályok által e célból előzetesen meghatározott szabályokat és garanciákat, akkor ez a hatóságot a politikai hatalom akaratának való megfelelésre késztethetné ” – olvasható az indoklásban. Az Európai Bíróság ebből az érvelésből vezette le azt: „a felügyelő hatóság függetlensége szükségképpen magában foglalja azt a kötelezettséget is, hogy e hatóság megbízatásának időtartamát tiszteletben kell tartani, és a megbízatást csak az alkalmazandó jogszabályok tiszteletben tartása mellett lehet megszüntetni”.
Ezt az értelmezést egyébként – állapította meg kiegészítésképpen a luxembourgi ítélkező testület – az európai adatvédelmi biztos megbízatásának megszűnésére vonatkozó szabályok is megerősítik. Az európai adatvédelmi biztos megbízatását ugyanis nem lehet idő előtt megszüntetni, kivéve ha azt „súlyos és objektíve ellenőrizhető okok” indokolják.
A 2012. január 1. előtt hatályos magyar szabályozás szintén meghatározott olyan okokat, amelyek alapján az adatvédelmi biztos megbízatása idő előtt megszüntethető volt, Jóri András megbízatása azonban nem ilyen okból szűnt meg.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!