Luhanszk önjelölt ura rendkívüli állapotot hirdetett

Továbbra is pattanásig feszült a helyzet Kelet-Ukrajnában, Luhanszkban katonai épületet foglaltak el.

LM
2014. 05. 04. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszbarát fegyveres lázadók megtámadták szombaton az ukrán belügyi csapatok egyik egységét a kelet-ukrajnai Luhanszk városban és megsebesítettek egy katonát. Ugyancsak Luhanszkban megsebesítettek egy újoncot egy hadkiegészítő parancsnoksági  épületnél – közölte az ukrán belügyminisztérium helyi kirendeltsége. Hajnali jelentések szerint a szeparatisták – akiket az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a „föderalizáció híveiként” említett – Luhanszkban elfoglalták a szóban forgó katonai épületet. A toborzóhelyként is szolgáló katonai parancsnoksági épületben tartózkodókat a támadók távozásra kényszerítették.

A Moszkva-barát szakadár fegyveresek buszokkal ismeretlen helyre szállították az ukrán sorkatonákat vasárnap reggel az előzőleg elfoglalt hadkiegészítő parancsnokságról a kelet-ukrajnai Luhanszkban – jelentette az ukrán média. Az UNIAN hírügynökség a helyszínen tartózkodó újságírókra hivatkozva közölte, hogy a belügyi katonákat az úgynevezett „délkeleti hadsereg” fegyveresei szállították el, miközben az épületnél tartózkodó tömeg meg akarta őket lincselni. Fegyvereiket elvették, és átadták a kijevi kormány által feloszlatott, de a kelet-ukrajnai szakadár területeken tovább működő belügyi osztag, a Berkut tagjainak.

Valerij Bolotov, a luhanszki körzet önjelölt szakadár kormányzója órákkal korábban videoüzenetben bejelentette, hogy „mozgósítani kell minden embert”, és követelte a rendfenntartó erők helyi képviselőitől, hogy tegyenek hűségesküt a „délkeleti hadseregnek”, különben statáriális bíróság elé állítják őket. A legfrissebb hírek szerint Bolotov a körzetben rendkívüli állapotot léptetett életbe.

Donyeckben a szakadárok az este megszállták a biztonsági szolgálat (SZBU) székhelyét – jelentette a helyi média. A gumibotokkal és baseballütőkkel felfegyverkezett mintegy 2000 ember „Oroszország!" és „Nem bocsátjuk meg Odesszát!” kiáltásokkal elfoglalta az épületet, amelyet nem védett senki.

Kosztyantyinivka városban, a tévétorony mellett is voltak összecsapások szombaton szakadárok és az ukrán rendfenntartók között. Lövések hallatszottak a helyről, majd megszűnt a tévéadás a toronyból.

Mariupolban szeparatisták eltorlaszolták az utcát a polgármesteri hivatal előtt, autógumikat hordtak össze és gyújtottak fel. Lövések is hallatszottak a helyi média szerint.

Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára a Kanal 5 tévéadón közölte: a szlovjanszki és kramatorszki hadműveletek befejezése után elkezdjük az antiterrorista művelet aktív fázisát más olyan városokban is, amelyek a szakadárok ellenőrzése alatt állnak.

Berlinbe érkeztek szombaton éjfél előtt a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták által a nap folyamán szabadon bocsátott EBESZ-megfigyelők, majd a cseh, a lengyel és a dán továbbutazott hazájába.

Egyikük, egy lengyel ezredes cáfolta a szlovjanszki szakadárok vezetőjének, Vjacseszlav Ponomarjovnak azt az állítását, hogy vendégként bántak velük. „Aligha érezheti magát valaki vendégnek, ha egész nap gépfegyveres katonák őrzik" – nyilatkozta a német televíziónak Krzysztof Kobielski őrnagy.

Az őrnagy elmondta, hogy csak a kora reggeli órákban értesültek várható szabadon bocsátásukról. Utalt arra, hogy szinte teljesen elvágták őket a külvilágtól, és semmilyen információhoz nem jutottak hozzá.

Josef Prerovsky cseh alezredes Berlinből már Prágába érkezve vasárnap hajnalban kijelentette: az EBESZ-megfigyelők szabadon engedése a bizonyíték arra, hogy vészhelyzetben jól működik az Európai Unió és a NATO közötti együttműködés. Prerovsky főként Berlint dicsérte a tárgyalásokban vállalt szerepéért. Elmondta, hogy elrablóik nem bántották és nem éheztették őket. „Gondolkodtunk azon, hogy megszökünk”, de azután letettünk erről, mert úgy gondoltuk, hogy egy fegyveresektől hemzsegő városban nem jutna messzire egy ilyen viszonylag nagy csoport – tette hozzá.

Elmondta, hogy a szakadárok elvették minden személyes értéktárgyukat és számítógépüket, és nem adták vissza. Az alezredes megjegyezte, hogy katonai pályafutása során soha korábban nem volt ehhez hasonló helyzetben. Fogva tartásuk alatt a megfigyelőknek három esetben volt halálfélelmük: először, amikor a szakadárok megkötözték, és mintegy nyolc óra hosszára egy pincébe zárták őket, másodszor, amikor szombaton felvitték őket egy emeletre, és közölték velük, hogy élő pajzsként fogják őket használni, ha az ukrán biztonsági erők megostromolják Szlovjanszkot, harmadszor pedig, amikor szombat este tűzpárbaj tört ki a környéken, és két óra hosszáig tartott a lövöldözés – sorolta.

Prerovsky köszönetet mondott az EBESZ-nek is azért az erőfeszítésért, amelyet szabadon engedésük érdekében tett. Elmondta, hogy Szlovjanszk környékén nem láttak egyetlen orosz reguláris katonai egységet sem. Olyan veteránokat láttak, akik valószínűleg megjárták Csecsenföldet, és felbérelték őket arra, hogy Kelet-Ukrajnába menjenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.