Bejelentették az iszlám kalifátus létrehozását

Közel száz évvel az utolsó megszűnése után tette a bejelentést az Iraki és Levantei Iszlám Állam.

BLM
2014. 06. 30. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dzsihadista csoport egy hangfelvételt tett közzé az interneten, amely szerint vezetőjüket, Abu Bakr al-Bagdadit nevezték ki kalifának, aki ezáltal a világ „muzulmánjainak vezetője” lett. A lázadók emellett tudatták, hogy szervezetük neve ezentúl „Iszlám Állam”.

Az ILIÁ a fegyveresei által Szíriában és a szomszédos Irak északi részén elfoglalt területeken kívánja létrehozni a kalifátust. „Az Iszlám Állam tanácsa az ülésén úgy határozott, hogy bejelenti egy iszlám kalifátus létrehozását és kalifát nevez ki a muzulmánok államának élére. A muszlimok kalifájának Al-Bagdadi dzsihadista sejk lett kinevezve” – jelentette be Abu Mohamed al-Adnani, a szunnita csoport szóvivője, hozzátéve, hogy Al-Bagdadi elfogadta a kinevezést. A szóvivő „minden muzulmán álmának” és „minden dzsihadista óhajának” nevezte a kalifátus létrejöttét.

Mohamed próféta halálát követően utódja, a kalifa számított a hívők legfelsőbb vallási vezetőjének a muzulmán világban. A kalifátus aranykorának az omajjád (661–750) és különösen az abbászida (750–1517) birodalmat tartják, az utolsó kalifátus az oszmán birodalom felbomlásával szűnt meg 1924-ben.

Kivégeztek, majd nyilvánosan keresztre feszítettek nyolc felkelőt Szíria északi részén az Iraki és Levantei Iszlám Állam harcosai. Január óta már több mint hétezren vesztették életüket a kormány ellen harcoló rivális iszlamista csoportok közötti harcokban – jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

 

 

Eközben az ILIÁ fegyveresei a szíriai főváros, Damaszkusz környékén első ízben csaptak össze a kormányellenes felkelőkkel – jelentette az OSDH.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.