David Cameron a Downing Streeten fogadta Herman Van Rompuyt, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökét, a megbeszélés fő témája az Európai Bizottság elnökének kiválasztása volt. A szóvivő tájékoztatása szerint Rompuy azzal az ígérettel távozott Cameronnal tartott hétfői tárgyalásáról, hogy megvitatja az uniós vezetőkkel a London által igényelt szavazás időpontját és mikéntjét.
A miniszterelnöki hivatal illetékese részleteket nem árult el a tárgyalásról. A BBC értesülése szerint azonban Cameron közölte Rompuyjel: „a végletekig” harcolni kíván annak megakadályozására, hogy az Európai Parlament néppárti csúcsjelöltjének tekintett, a brit kormány által túlzottan föderalistának és ezért alkalmatlannak tartott luxemburgi Jean-Claude Juncker kerüljön az Európai Bizottság elnöki tisztségébe. Cameron az Európai Tanács elnökével tartott hétfői találkozója előtti sajtóértekezletén kijelentette: tudomása van arról, hogy „számos” uniós állam- és kormányfőnek nem tetszik Juncker jelölésének folyamata, „és ők sem gondolják, hogy ő a megfelelő személy az európai reformok irányítására”.
Brit kormányforrások már a hétvégén jelezték, hogy Cameron ragaszkodna a bizottság elnöki tisztségének jelöltjéről tartandó személyenkénti szavazáshoz, ha Juncker jelölését az őt támogató résztvevők az e hét végén esedékes uniós csúcstalálkozón hivatalosan előterjesztik, és megpróbálják további vita nélkül elfogadtatni. A BBC-nek nyilatkozó kormányilletékesek szerint ha megvan a politikai akarat a konszenzusra a jelölt személyéről, akkor a döntést „el lehet és el is kell halasztani”. Ha azonban egyes EU-vezetők megfontolni sem hajlandók Junckeren kívül más lehetséges jelölteket, akkor a csúcstalálkozón szavazni kell – mondták a név nélkül idézett brit kormányzati források.
A hivatalos brit vélemény szerint Juncker megválasztásával az Európai Parlament legnagyobb, néppárti frakciójának akarata érvényesülne, és így a döntés az uniós állam- és kormányfőktől gyakorlatilag átkerülne az EP hatáskörébe. Cameron ezt nemrégiben ki is fejtette több európai újságban egyszerre megjelentetett cikkében. A miniszterelnök írásában elvetette a csúcsjelölti koncepciót, és hangsúlyozta, hogy az EU-szerződések az uniós tagállamok kormányfőinek hatáskörébe utalják a javaslattételt az Európai Bizottság elnökének személyére, még akkor is, ha a szabályok szerint immár az európai parlamenti választások eredményeit is szem előtt kell tartani.