A malajziai utasszállító lezuhanásáért felelős bűnösök fölött a hágai Nemzetközi Bíróságnak kell ítélkeznie – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök pénteken Kijevben. A kormányfő Oroszországot tette felelőssé a tragédiáért, amikor úgy fogalmazott: „Az oroszok játéka rossz véget ért. Nemzetközi bűncselekményt követtek el, amelyért a hágai bíróság előtt kell felelniük”.
A kelet-ukrajnai Doneck és Luhanszk megyei szakadárok nem zsákmányoltak az ukrán hadseregtől Buk vagy Sz–300-as típusú rakétarendszert. Vitalij Jarema elmondta, a hadsereg ilyen tájékoztatást adott Petro Porosenko ukrán államfőnek azután, hogy Doneck megyében lelőttek egy malajziai utasszállító repülőgépet.
A főügyész az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács ülése után nyilatkozott. Kijelentette: a malajziai utasszállító gép lelövését követően „a katonák jelentették Porosenko elnöknek, a terroristák birtokában nincs Buk vagy SZ–300-as típusú rakétarendszer. Ilyen fegyvereket nem is zsákmányoltak (az ukrán hadseregtől)”.
Csütörtök este Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója arról számolt be, hogy a malajziai légitársaság repülőgépét Buk típusú rakétarendszerrel lőtték le. Az ukrán védelmi minisztérium ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek nem hivatalos forrásokra hivatkozva jelentették, a terroristák állítólag légvédelmi rakétarendszereket zsákmányoltak a Doneck megyében állomásozó ukrán fegyveres erők alakulataitól.
Ukrajna lezárta légterét keleti országrésze felett, ahol a fegyveres erők harcolnak az oroszbarát szakadárok ellen – közölte az ukrán infrastrukturális minisztérium pénteken, egy nappal a malajziai légitársaság repülőgépének katasztrófája után, amelyben 298 ember vesztette életét. A tárca közleménye szerint teljesen lezárták a légteret Luhanszk és Doneck megye felett, illetve részleges repülési tilalmat vezettek be az azokkal szomszédos Harkiv megye felett.
A nemzetközi légi irányítási szervezet – az Európai Légi Navigációs és Biztonsági Szervezet (Eurocontrol) – is közölte honlapján, hogy az ukrán hatóságok tájékoztatták a légtérzárról, ezért nem ad ki repülési engedélyt a kelet-ukrajnai térségen áthaladó járatokra.