Nigéria egészségügyi minisztere hétfőn azt közölte, újabb betegről derült ki az országban, hogy biztosan ebolavírus fertőzte meg. A beteg egy ápoló nő, aki Patrick Sawyert is kezelte. Utóbbi libériai-amerikai állampolgár volt, és fertőzötten érkezett július 25-én Nigériába, a lagosi repülőtéren összeesett a betegségtől, és hamarosan végzett vele a kór.
A legújabb megerősített beteg védőruházat nélkül ápolta Sawyert, mert kezdetben nem lehetett tudni, hogy a férfi ebolás. A laboratóriumi tesztek a hét végén mutatták ki a nővérről, hogy egyértelműen ebolával fertőzött.
Vele együtt nyolcra emelkedett a biztosan ettől a betegségtől szenvedők száma Nigériában. További ketten már meghaltak a kórban – Sawyeren kívül egy nővér –, így az országban bizonyítottan eddig tíz ebolaeset fordult elő a mostani járványban. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint Sawyertől indult a járvány, a többi kilenc beteg mindegyike közvetlen kapcsolatban volt vele. A még élő nyolcat elkülönítve ápolják.
A hatóság további 177 embert megfigyel fertőzés eshetősége miatt. Ők is közvetlen vagy közvetett, úgynevezett másodlagos kapcsolatban voltak Sawyerrel. Köztük van az ápoló férje.
Maláriában szenved az az Afrikából hazatért román férfi, aki ebolafertőzés gyanújával került kórházba – közölte hétfőn a bukaresti egészségügyi minisztérium. Az 51 éves mérnök, aki július 25-én tért vissza Nigériából, súlyos hasmenéssel, vért tartalmazó széklettel került a ploiesti-i kórházba. A tünetek miatt a pácienst szigorú biztonsági intézkedések közepette vasárnap átszállították az ebolafertőzések kezelésére kijelölt bukaresti Matei Bals Intézetbe, családtagjait pedig 21 napra otthonukban karanténba helyezték.
A fertőző betegségekre szakosodott intézet vezetője, Adrian Streinu-Cercel rámutatott: az ebolafertőzés kizárása érdekében a pácienstől vett biológiai mintákat eljuttatják egy, a kórokozót kimutatni képes németországi laboratóriumba, de a maláriadiagnózis beigazolódása után nem áll már fenn annak a veszélye, hogy a páciens ebolavírussal fertőzött volna meg bárkit, akivel érintkezésbe került.