Elfogták a hármas gyilkosság egyik gyanúsítottját

A júniusi hármas gyilkosság volt az egyik oka a gázai konfliktus súlyosbodásának.

MD
2014. 08. 06. 9:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három izraeli tizenévest elrabló és megölő csoport vezetője, Hoszám Kavaszme a jelentés szerint be is ismerte, hogy ő szerezte be az akcióhoz szükséges eszközöket, ő irányította az akciót végrehajtó, jelenleg szökésben lévő két palesztint, és segédkezett a holttestek elrejtésében. A negyvenéves hebroni férfit már július 11-én őrizetbe vették Ciszjordániában (Jeruzsálem mellett) egy rokona házában, de elfogását csak most hozták nyilvánosságra.

Kavaszme a Gázai övezetet ellenőrző radikális palesztin szervezettől, a Hamásztól kapott pénzt a június 12-i hármas gyilkosság végrehajtatásához – állította a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az áldozatok holttestének megtalálása után Hoszám Kavaszme elhagyta otthonát, elfogásáig különböző rokonoknál húzta meg magát, miközben azt tervezte, hogy hamis papírokkal Jordániába szökik.

Kihallgatása során beismerte, hogy ő vezette a csoportot, amelynek rajta kívül még két tagja volt. A három fiatal megölése után az egyik elkövető hozzá utazott, majd a földi maradványokat együtt rejtették el egy általa két hónappal korábban vásárolt földön.

A három izraeli tizenéves elrablása, majd megölése indította el azt az erőszakhullámot, amely az „Erős Szikla” hadművelethez, annak következtében pedig – gázai források szerint – mintegy 1900 palesztin megöléséhez vezetett (Izrael szerint közülük 900-an iszlamista szervezetek fegyveresei voltak). A harc izraeli oldalon – hivatalos közlés szerint – hatvannégy katona és három civil halálát okozta.

John Kerry amerikai külügyminiszter arra intette Izraelt és a palesztinokat, hogy a kétállami megoldást szem előtt tartva a béketárgyalások folytatására használják fel a kedden kezdődött háromnapos gázai tűzszünetet és a küszöbönálló egyiptomi megbeszéléseket. A BBC World News televízióműsornak nyilatkozva az amerikai diplomácia vezetője a reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tűzszünet nemcsak azt teszi lehetővé a felek számára, hogy a tartós fegyvernyugvásról tárgyaljanak, hanem azt is, hogy rendezzék a béke eléréséhez hosszú távon kulcsfontosságú kérdéseket.

Az amerikai külügyminiszter közreműködésével tavaly július és idén április között közvetlen tárgyalások folytak Izrael képviselői és Mahmúd Abbász palesztin elnök között, de a békét célzó erőfeszítések végül kudarcba fulladtak.

Kerry a keddi nyilatkozatban megerősítette, hogy Washington teljes mértékben támogatja Izrael önvédelemhez való jogát a Hamász szélsőséges palesztin szervezettel szemben, amelyet az Egyesült Államok terroristacsoportként tart számon. Az amerikai tárcavezető szerint mindkét félnek hajlania kell a kompromisszumokra. Úgy vélte, hogy a megoldóképlet két állam létrehozása, amely magában foglalja Izrael biztonságát és a palesztinok számára jobb életet és több szabadságot szavatoló garanciákat.

A kairói béketárgyalás kapcsán az Egyesült Államok korábban jelezte: „Valószínűleg részt fogunk venni ezeken a tárgyalásokon ( ) Hogy milyen szinten, milyen címen és mikortól, az még döntésre vár.” Arra a kérdésre, hogy a szemben álló felek kérték-e az amerikai jelenlétet, Jennifer Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt válaszolta, hogy erőfeszítéseiket és részvételüket ebben a (tárgyalási) folyamatban „a felek kezdettől jól fogadták”.

Az amerikai diplomáciát, úgy tűnt, meglepte hétfőn az egyiptomi tűzszüneti kezdeményezés bejelentése. A lépést azonban üdvözölte a Fehér Ház, hozzátéve, hogy mostantól a Gázai övezetben hatalmon lévő palesztin iszlamista mozgalmon a sor, hogy betartsa vállalt kötelezettségeit.

„Az elmúlt tíz hónapban játszott szerepünk vezetett el arra a pontra, amelyet tegnap este sikerült elérni” – hangoztatta Psaki. Egy hosszabb távú izraeli–palesztin megállapodás kidolgozása azonban megfigyelők szerint rendkívül nehéznek bizonyulhat, tekintettel a felek egymásnak szögesen ellentmondó követeléseire.

Egy közvélemény-kutatás eredménye szerint a megkérdezett izraeliek 51 százaléka szerint nincs győztese a gázai övezeti fegyveres konfliktusnak. Harminchat százalék szerint Izrael nyert, hat százalék szerint a Hamász, a fennmaradó hét százalék pedig nem tudta eldönteni.

A 442 megkérdezett szerint a hadsereg csak részben érte el célját, a Hamász Izrael felé tartó – fegyveresek átjutását szolgáló – alagútjainak felszámolását. Ennek ellenére 77 százalék úgy vélte az 5,2 százalékos hibahatárú felmérésben, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiválóan vagy jól irányította a hadjáratot.

Az „Erős Szikla” hadműveletben 64 izraeli katona esett el, ekkora veszteségre az izraeli hadseregben nem volt példa a 2006-os második libanoni háború óta, amikor 121 katona vesztette életét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.