Kerryt is lehallgatták

Az amerikai külügyér egyik műholdas telefonhívásáról készült felvétel került a hírszerzők kezébe.

NT
2014. 08. 16. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hetilap meg nem nevezett forrására hivatkozva azt írta, hogy a BND Kerrynek egy olyan műholdas beszélgetését hallgatta le, amelyet tavaly folytatott. A Clinton-lehallgatásról már kiszivárgott információt pedig a Der Spiegel azzal egészítette ki, hogy egy 2012-es beszélgetésről van szó, amelyet Clinton Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárral folytatott. A beszélgetéseket véletlenül gyűjtötte be a BND, nem vette „célba” a három politikust – állítja a lap.

A Der Spiegel azt is megírta, hogy a NATO-tag Törökország a német hírszerzés célpontjai közé tartozik. A pénteki kiszivárogtatások már beszámoltak arról, hogy a BND számára a kormány által megszabott „célterületek” közé (azaz hogy a német hírszerzésnek mely országok ellen kell kémkednie) nemrégiben felkerült egy NATO-tagország, de akkor még nem lehetett tudni, melyik államról van szó.

A BND általi lehallgatásokról először a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és az NDR, valamint a WDR regionális közszolgálati műsorszóró társaság számolt be pénteken. Közös értesülésük szerint Clinton lehallgatásáról dokumentumok tanúskodnak, amelyeket a BND egy júliusban letartóztatott munkatársa átadott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA).

Az amerikaiaknak kémkedő német hírszerző – Markus R. – a vallomása szerint az utóbbi két évben legalább 218 dokumentumot juttatott el a CIA-nak.

Berlin azt állítja, hogy a BND nem figyelte meg rendszeresen és célzottan az amerikai kormányzat tevékenységét és tagjainak kommunikációját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.