London a héten gyakorlatilag hivatalosan elismerte, hogy James Foley gyilkosa minden bizonnyal brit állampolgár, aki csatlakozott a szélsőséges szerveződéshez. Philip Hammond brit külügyminiszter a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy az internetre felkerült videón, amely Foley kivégzését mutatja, az álarcban látható gyilkos brit akcentussal beszél.
Lingvisztikai szakértők időközben azt is megállapították, hogy kiejtése elsősorban az East Enden, vagyis Kelet-London összetett etnikai lakosságú városrészeiben – főleg a muszlim többségű Tower Hamlets negyedben – honos.
Halálra köveztek házasságtörés miatt egy férfit Irakban az Iszlám Állam harcosai – közölték pénteken szemtanúk. A kivégzés Moszul városában történt még csütörtökön. A férfit nem önhatalmúlag kövezték halálra a fegyveresek, hanem bíróság ítélete alapján.
Ez az Iszlám Állam első ismertté vált ítélet-végrehajtása Irakban. Szíriában már követett el hasonlókat.
A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap csütörtökön a brit biztonsági szakszolgálatoktól származó értesüléseit idézve azt írta, hogy a hatóságok mindenekelőtt egy Shajul Islam nevű orvost keresnek, aki néhány éve Szíriában járt. Islamot, aki a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) alkalmazottjaként az egyik legnagyobb londoni kórházban dolgozott, két éve Nagy-Britanniában bíróság elé állították azzal a váddal, hogy szíriai tartózkodása idején elrabolt egy brit újságírót.
A vádat végül nem tudták rábizonyítani, és az orvost – aki mindvégig ártatlannak vallotta magát – felmentették. A Telegraph értesülései szerint Shajul Islam nem gyanúsított, testvére, Razul Islam azonban jelenleg is Szíriában van, és a brit elhárítás szerint az Iszlám Állam soraiban harcol. Razul Islam neve szerepel azoknak a brit dzsihádistáknak a listáján, akiknek fizikai adottságait a titkosszolgálatok összevetik a videón látható gyilkoséival – idézi forrásait a brit lap.
Shajul Islammal – akit bírósági felmentése ellenére eltiltottak orvosi hivatása gyakorlásától – a brit hatóságok elsősorban azért kívánnak beszélni, mert feltételezik, hogy felvilágosítással szolgálhat az amerikai újságíró kivégzőjének kilétéről.