Meghaladja a 900-at az Ebola áldozatainak száma

Az elmúlt két napban negyvenöten vesztették életüket a betegségben – közölte szerdán a WHO.

MD
2014. 08. 06. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A WHO legfrissebb adatai szerint az érintett nyugat-afrikai országokban – Guineában, Libériában, Nigériában és Sierra Leonéban – összesen 1711 Ebola-gyanús esetet regisztráltak. A leginkább érintett országban, Sierra Leonéban 700 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok. A legutóbbi halálesetek többségét Libériából jelentették, Nigériában pedig az eddigi négyről kilencre nőtt az Ebolával fertőzött betegek száma.

A szaúdi egészségügyi minisztérium közölte, hogy szerda reggel életét vesztette az a feltehetően Ebola-vírussal fertőzött férfi, akit Sierra Leone-i utazása után válságos állapotban szállítottak a dzsiddai kórházba.

Az egészségügyi tárca közölte, hogy nemzetközi laboratóriumban vizsgálják az elhunyt vérképét, s egyelőre nem tudni biztosan, az Ebola-vírus okozta-e a férfi halálát. A szaúdi királyságban eddig többféle, vírus okozta vérzéses láz jelenlétét mutatták ki, ez lenne azonban az első ebolás eset az országban.

Afrika legnépesebb államában, Nigériában szerdán regisztrálták a vírus második halálos áldozatát: egy ápolónő halt bele a vérzéses lázba. Az afrikai ország egészségügyi minisztériuma közölte, a 21 milliós fővárosban, Lagosban öt ebolás beteget helyeztek karanténba.

A madridi védelmi minisztérium szerdán bejelentette, Spanyolország hazaviszi kezelésre az Ebola-vírussal Libériában megfertőződött állampolgárát. A 75 éves misszionáriust, Miguel Pajarest katonai repülőgépen, a WHO előírásait a legszigorúbban betartva szállítják hazájába. A gép a tervek szerint még szerdán elindul Afrikába, azt azonban a minisztériumban egyelőre nem tudták megmondani, mikor repül onnan vissza. Hazatérte után Pajarest egy olyan kórházba szállítják, amely „felkészülten várja az ilyen jellegű betegségben szenvedőket” – derül ki a közlésből. Az egyik ilyen intézmény Madridban található.

A fertőzöttek közül ketten amerikai állampolgárok – egy orvos és egy misszionárius –, őket a napokban Libériából hazájukba szállították kezelésre.

Kétnapos ülést kezdett a WHO vészhelyzeti bizottsága, hogy megvitassa az Ebola-járvány miatt szükséges intézkedéseket – közölte az ENSZ egyik szóvivője. A rendkívüli tanácskozás célja a javaslatok szerint kinyilvánítani, hogy a járvány nemzetközi aggodalomra okot adó vészhelyzetet teremtett az egészségügyi intézményrendszerben s ennek megfelelő ideiglenes intézkedéseket javasolni a járvány nemzetközi terjedésének megfékezésére – tette hozzá.

Libériában az egészségügyi hatóságok hétfőn elrendelték az Ebola-járványban elhunyt betegek holttestének elhamvasztását elővigyázatosságból.

 

Megérkezett az Egyesült Államokba szombaton az a különgép, amely az Ebola-vírussal megfertőződött két amerikai misszionárius egyikét szállította haza Libériából.

Korábban a WHO igazgatója közölte, gyorsabban terjed az Ebola-vírus, mint ahogy a megfékezésére irányuló erőfeszítések haladnak. „Emberéletek tekintetében és társadalmi-gazdasági szempontból is katasztrofális következményekkel járhat a helyzet további romlása, nagy a kockázata emellett annak is, hogy a járvány más országokra is átterjed” – jelentette ki Margaret Chan.

A német hadsereg sürgősségi tervet dolgozott ki az Ebola-járvány ellen a Nyugat-Afrikában szolgálatot teljesítő kontingense védelmére. A potsdami készenléti egység egyik szóvivője a Bild című napilapnak hétfőn kijelentette: elsősorban az a fontos, hogy „minden fertőzést megakadályozzanak”. Ezért a Bundeswehr a Maliban állomásozó német kontingenshez egy trópusi betegségekre szakosodott orvost küldött, aki kidolgozta a sürgősségi tervet.

Kis Zoltán virológus, az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratórium vezetője kedden az MTI-nek elmondta, kicsi a valószínűsége, hogy az Ebola-járvány eléri Magyarországot. A szakember közölte, az Európai Unióban és Magyarországon a járványügyi felügyelet és az egészségügyi ellátás sokkal magasabb szinten áll azon államokénál, ahol jelenleg járvány van, így csak behurcolt esetekről lehetne beszélni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.